Az ügyintéző hölgy – akit Ildikónak hívtak, de szinte mindenki” Hölgynek” hívta, ezért mi is így hívjuk - a negyvenes éveinek végén járt, és ép hazafelé készülődött, hiszen a hivatali munkaidőnek nem sokára vége és jön a hétvége.

Ha minden igaz, akkor este nyolckor száll le a lánya a Londoni géppel, és ez azt jelenti, hogy kb. fél tízre haza is fog érkezni. Az angol barátját is hozza magával, bemutatni a családnak.  Sertéssültet csinál nekik, krumpli pürével.  Ép azon gondolkodott, hogy ha senki nem jön be az osztályra, ügyintézés céljából, akkor hamarosan elindul hazafelé. Végül is 20 perc nem a világ, de mielőtt elindult volna belépett egy ember.

Közép magas, kicsit mongolos vonásokkal, régies ruhában, az oldalán pedig díszes hüvelyben egy kard pihent.

- Jó napot kívánok. Attila vagyok a Hunok királya. Azt mondták ide kell jönnöm a fapalotámmal kapcsolatban.

A hölgy kissé meglepődött. Elvégre pénteken délután nem igazán szoktak beesni ügyfelek. De hát a munka az munka.

- Jó napot kívánok. Foglaljon helyet. – mutatott egy székre – Miben segíthetek?

- Szeretném a fapalotámat a Duna partján felépíteni.

- Tehát építési engedélyért jött. – mondta kicsit szigorúan, olyan hangsúllyal hogy éreztesse az ügyféllel, hogy akár jövő hét elején is bejöhetett volna.

- Egy ember azt mondta, hogyha építeni akarok, akkor ide kell jönnöm. Igazából nem tudom, hogy minek kell engedélyt kérnem, hiszen a palotám szét és összeszerelhető, másrészről pedig én vagyok Attila a Hunok királya!

- Az kérem, nem számít. Milyen célból akarja felállítani az építményt?

- Le akarom igázni Rómát, és minden szövetségesét, és innen akarom meghódítani a világot.

- Ez nagyon szép terv, kérném a tulajdonlapot. Van? – kérdezte a hölgy unottan, finoman jelezve, hogy pár perc múlva lejár a munkaideje, de Attila a Hun ezt nem vette észre.

- Mit?- kérdezte meglepődve.

- Hát tudja, ha fel akar építeni valamit, akkor a területnek ahová építi, a tulajdonában kell lennie.

- Ja, az a terület az enyém. Seregeim a vérükkel váltották meg azt.

Persze ez a büszkeség a hölgyet nem hatotta meg.

- Akkor kérem a tulajdonlapot.

Attila kicsit összezavarodott.

- Asszony! Ne bosszants fel engem! Minek az, ha az enyém a föld? – kérdezte Attila és kirántotta kardját, hiszen ennél jóval kevesebbért is négyeltetett már fel embert.

A hölgyet azonban nem lehetett ilyen könnyen megijeszteni.

- Uram! Ezt kikérem magamnak! Ne emelje fel nekem itt a hangját!  - közben felemelkedett a székéből és megtámasztotta magát az asztal lapján, majd üvölteni kezdett a Hun királlyal: - Ez egy tisztességes munkahely! Mit képzel, hol van? Azonnal menjen ki innen.

Így Attila a Hunok király megszégyenülten kullogott ki az irodából.

A hölgy pedig összeszedte a táskáit, felöltözött, és hazament. Megfőzött, és a lányáék jó egy órás késéssel érkeztek meg. Elmesélték, hogy a város lángokban áll. Minden felé, nomád lovasokkal harcolnak a rendőrök és a katonák. A hölgy megcsóválta a fejét, és mondott valami nem szépet az oktatásról és a fiatalságról. Megvacsoráztak, majd nyugovóra tértek.

A hétvégén minden hír a nomád támadásokról szólt, és arról, hogy a rendőrség és a hadsereg tehetetlen.

Vasárnap estére a kormány a további pusztítások megakadályozása miatt lemondott, és Attila lett a fejedelem, az országot pedig a nagy Hun birodalomhoz csatolták. Majd másnap meg is koronázták.

A hölgy mindezt egy vállrándítással elintézte. A lányék kimentek a repülőtérre és haza utaztak.

Hétfőn 7:45-re érkezett az irodába. A portás köszönt neki, és ő észrevette, hogy a portás valahonnan szerzett egy süveget, meg egy tarsolyt, és a bajuszát, varkocsba kötötte.

8-kor elkezdődött a munka, és 9-kor megérkezett Attila a Hunok királya, Isten ostora.

- No! Te Asszony!  Én lettem az ország királya! A Fejedelem!  Ide azzal az engedéllyel!

A hölgy nyugodtan ránézett, de érezni lehetett, hogy az ügyfél veszélyes vizekre evezett ezzel a modortalan fellépéssel.

- Nézze uram! A múlt héten elmondtam. Tulajdonlap, építési engedély. – majd hozzátette: - Első lépésként, de valószínűleg más engedélyekre is szükség lehet még.

- De én vagyok ennek az országnak a királya! A szavam a törvény!

- Nézze uram! – mondta erélyesen. – Én itt próbálom végezni a munkámat, de az ilyen faragatlan emberek miatt, akik mindenki fölött állóknak hiszik magukat ez egyre lehetetlenebb.  Szerezze be az engedélyeket és akkor jöjjön vissza. Következőt.

- Nem szabadulsz meg ilyen egyszerűen tőlem!

- Dehogy nem! Kifelé! Még egy Királynak is be kell tartania a szabályokat. Mit képzelsz magadról? Azért mert király lettél már bármit megtehetsz? Hát nem!!! Legalábbis ebben az irodában nem! Most pedig: KIFELÉ!!!

És saját maga legnagyobb megdöbbenésére Attila, kikullogott az irodából.

A hölgy a híradóból tudta meg, hogy a város főterén az irodájának vezetőjét aznap délután a hunok lovakkal tépették szét.  A test torzóit, pedig az autópályák fölé szegezték fel, emlékeztetőül, hogy így jár, aki a Hunok ellen tesz.

Kár érte. – gondolta a hölgy. – Rendes ember volt. 3 gyermek maradt utána. De hát a Hunok már csak ilyenek. Nincs velük gond, csak nem kell őket felbosszantani.

A televízió pedig nap - nap után hozta az új híreket.  Sok mindent megváltoztattak. Sok embert besoroztak.

A tv riportműsorai és a bulvársajtó előbb epésen viccelődtek, azon, hogy a tankokról és egyéb járművekről a vezetőiknek lovakra kell átszokniuk, meg hogy milyenek is a Hun szokások, de miután a hunok lefejeztek, pár főszerkesztőt, meg párat lovakkal tépettek szét, vagy élve temettek el, de néha egyszerűen csak lenyilazták őket, az epéskedő hírek varázsütésre eltűntek a sajtóból.

Egy hét múlva különböző országok tájékoztatási miniszterei tűntek fel az országban, hogy tanulmányozzák ezt a briliáns módszert, amely ilyen frappáns módon gátat vetett, a rossz hírek áradatának, és visszaszorította a bulvárhíreket is.

Attila a legutolsó látogatástól számítottan kb. 3 hónapra ismét feltűnt az irodában. Tarsolyából előhúzott egy pergament.

- Nesze asszony, itt a tulajdonlap! – mondta és megvetőn az asztalra dobta.

A hölgy megnézte az emberbőrből készült, vérrel írt iratot, és azt mondta:

- Nincs rajta a földhivatal pecsétje. Addig ez nem érvényes.

Szegény hölgy nem tudta, hogy Attila egészsége nincs rendben és a vérnyomása rendetlenkedik, meg amúgy is kemény napja volt, így valószínűleg sokkal segítőkészebb lett volna, de a végeredmény az lett, hogy Attila a Hunok Királya agyvérzést kapott és meghalt az irodában.

A mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A hölgyet megkérdezték, hogy a sok miatt igényli-e szakember segítségét, de ő ezt elutasította, mondván, azok csak kontárok.

 Valahol azért sajnálta a Hun királyt, hisz ő is csak ember volt.

Az állami temetést a hagyományoknak megfelelően a Tiszában akarták megcselekedni, de a közegészségügyi hivatal ezt nem engedélyezte.

De mivel a hagyomány az hagyomány így a temetés a miskolci Tiszai pályaudvaron történt meg. Ezzel pedig megmenekült a Magyar Állami Vasutak, hiszen a pályaudvar a Hunok zarándok helye lett.