Van pár dolog, amit az emberek teljesen rosszul gondolnak és tényként kezelik. Itt van pl. a vallás és a hit kérdése. A legtöbb ember számára ez teljesen zavaros. Sok ember azt gondolja, ha ő hisz valamiben, akkor az már rögtön vallás. Sokan pedig a valláson keresztül akarják meghatározni azt, hogy mások miben hihetnek.


Napjaink Európájában vallásszabadság van. Mindenki abban hisz, amiben csak akar. Feltéve, ha az illető vállalja annak kockázatát, hogy könnyen egy elmegyógyintézetben köt ki.


Európában valójában abban hihetsz amiben csak akarsz, amíg keresztény vagy. Ahogy másban hiszel, furán fognak rád nézni. Nem hiszed? Próbáld ki: Jelentsd ki, hogy Te a Voodoo-ban hiszel, sőt mi több gyakorlod is ezt. Nézd meg a reakciókat. Ha van ezek után még van bátorságod, akkor beszélhetsz a Vallásszabadságról, mint alapvető emberi jogról.


Viszont vallástól függetlenül, van pár dolog, amit sokan nem tudnak. Az Istenek léteztek, és ma is léteznek. Ha felütsz egy vallási lexikont, mindenki, akit megtalálsz benne, valaha létezett, és még ma is él.


Ez tény. Lehet, hogy már isteni képességeit elveszítette, de itt van a földön és él. Lehet, hogy az elmúlt pár ezer évben, nem csinált mást, csak ült egy tengerparti sziklán, és a hullámokat szemlélte, de ettől függetlenül, még itt van. Igaz híveit rég elveszítette, de ő attól még itt van.


A legendák is igazak. A mitológiai lények léteztek és sokan közülük ma is köztünk élnek, gondoljunk csak pl. a szatírokra...


Az Égígérő fa története is igaz. Persze azt azért tudni kell, hogy a fa már rég megsemmisült, de azért létezett. A pontos helye Közép-Európában volt, a mai Bodrogköz területén. Viszont több 10.000 éve elpusztult. A pusztai népek ösztönösen tudták, hogy hajdan merre volt az Égígérő fa, ezért vándoroltak folyamatosan nyugat felé, de előbb utóbb feladták.


A lényeg az, hogy létezett a fa, elpusztult, a gyökerei és törzse helyén ma a Bodrogköz található.


A fa hajdani gondozója, nem halt meg. A mai napig ott él. Mikor a fát elpusztították, akkor ő lett a terület védelmezője és ő lett a Vizimanó.


A Bodrogközben így letelepedhettek az első emberek. A terület bizonyos értelemben biztonságos volt. Legalábbis nem voltak itt nagy és erős vadállatok. Nem voltak itt vad háborúk, de mint mindennek ára is volt.


Az itt élők élete rövidebb volt., Kevesebb élelem volt, és a gyermekhalandóság nagyobb volt. Itt csak a kemény, kitartó emberek éltek túl. De legalább nem nagyon zaklatták őket az adószedők, a fosztogatók, a hittérítők, és a rablók.


Több mint 1000 évig viszonylag minden rendben ment, de a világ változik. A mocsarat lecsapolták, a kiszáradt talajt feltörték és művelésbe fogták.


A Vizimanó ismét profilt váltott és most kocsmáros és kereskedő lett. Szinte minden falúban van érdekeltsége, mind a Magyar, mind a Szlovák oldalon. Tag volt a járási pártbizottságban és most természetesen önkormányzati képviselőként is ott van.


Ő a területhez tartozik és míg világ a világ ott fog élni és vigyáz a tájra, láthatatlanul terelgeti a helyiek életét.

 


 

 

Szerző: Angel Wing  2012.05.21. 21:22 Szólj hozzá!

Címkék: magyar táj szlovák mitológia kereskedő kocsmáros bodrogköz falú vizimanó égígérő fa

Az inváziós flotta vezetője, elküldte a jelentést az anyabolygóra, hogy a helyiek által csak földnek nevezett bolygón, a tervek szerint a hatalmat átvették, és most már a Föld is a birodalom része... de közel sem volt olyan elégedett, mint amilyen lehetett volna.


Az egész úgy kezdődött, hogy egy átlagos napon rádió jeleket fogtak az egyik külső bolygó amatőr csillagászai. Pár nap alatt lekódolták őket, és azt látták, hogy rádió műsorok, majd egy másik típusú jel is érkezett, ami kép és hangot adott a kódolásra két dimenzióban. Ezt a törvényeknek megfelelően jelentették a hatóságoknak, akik rövid időn belül bemérték a jel forrását, majd egy felderítő gépet küldtek a helyszínre.

A galaxis peremvidékén, egy kis naprendszer harmadik bolygójáról jött a jel. Egy közepes méretű bolygó, kb. 6 milliárd lakóval. A galaxisban elterjedt testformával – azaz két kéz, két láb, egy fej -rendelkeztek. Politikailag a bolygó iszonyatosan megosztott. Vallásilag szintén. A számítástechnikai rendszerük vizsgálata alapján, kiderült, hogy az utolsó nagyobb háború kb. 60 éve volt, de azóta is folyamatosan háborúznak. Kb. 30 háborúmentes nap volt a földön 1945 óta.

A közlekedésük katasztrofális, nagyon megterheli a környezetet, de gazdasági érdekek miatt, mégis ezt favorizálják, holott már rendelkeznek az energia egyszerűbb, környezet kímélőbb előállításának módszerével. A javaik nagy részét egy szűk kisebbség birtokolja, egy hatalmi elit, amolyan arisztokrácia, míg a nagy többséget szinte hagyják éhen halni. Holott jogok szabályozzák az emberhez (így hívja magát a faj) méltó élet minőségét, de ez igazából pár (elenyésző szám) embert leszámítva senkit sem érdekel.


Magyarán elég őrült bolygó, és ezt kell meghódítani... Végül is sikerült, de...


Na most, a hódítási terv elég egyszerű volt. Felveszik a kapcsolatot az elittel. Elmagyarázzák nekik, hogy jobb ha behódolnak. Ők maradnak a bolygó vezetői, de az utasításokat az anyabolygó adja. Ha nem tetszik, akkor őket ott helyben kivégzik, majd a megszálló század vezetője lesz ideiglenesen a bolygó vezetője, de ez általában senkinek sem jó, és mindenki csak rosszul jár. Egy esetet leszámítva nem is került rá sor az elmúlt 120.000 évben.


Nos, a kapcsolatfelvétel megtörtént. A bolygó elitje találkozott a megszálló század parancsnokával és szárnysegédjeivel, és ő ilyet még nem tapasztalt...

Belépett a pazarul berendezett helyiségbe. Az asztalnál ott ült az elit legjava, aki meghozzák a döntéseket, államokat, elnököket, államfőket irányítanak, és persze a legfőbb tanácsadóik.

Ő elmondta, hogy honnan jött, és, hogy ez most itt egy invázió. Ők mostantól a birodalom részei, és ennek megfelelően a főbb törvényeket át kell venniük. Az Elit megértően bólogatott, majd megkérdezték, hogy mik ezek a törvények?


Ő elmondta, hogy bizonyos típusú nyersanyagokat, bizonyos mértékben adóban be kell szolgáltatniuk. A lakosság 1%-t pedig elhurcolják rabszolgának. A férfiak 1%-t pedig besorozzák az inváziós hadseregbe, de önként is lehet jelentkezni (ez túl jól sikerült, mert a férfiak 2,5%-a jelentkezett a seregbe. Önként) Ez szintén az adó része.


A környezetet helyre kell állítani, és más közlekedési módokat is be kell vezetni. Ez volt az első dolog, amikor az elit tagjai homlokukat kezdték ráncolni, de végül is az egyikük bedobta, hogy akkor elővesszük a vízüzemű motort, és speciális szervizeket hozunk létre, havi karbantartással, megnyugodtak.


Az invázió parancsnoka elmondta, hogy az emberi jogokat korlátozni fogják. Az inváziós fajnak több joga lesz, mint az embernek. Erre vállat vontak, mikor kiderült, hogy igazából nem fognak a bolygón lenni.


Lesz rabszolgaság. Erre azt mondták, hogy eddig is volt, pár 10 millió.


Az elrettentés miatt néha kínzások lesznek. Erre hangosan felröhögtek.


Csökkentik a magánélethez való jogot. Na, ekkor robbant ki igazán a röhögés. Majd pár szóban elmagyarázták neki a lehalható rendszereket, a közösségi oldalakat, és az egyéb megfigyelő rendszereket. Ő pedig gondolatban fejet hajtott előttük.


Igazából akkor adta fel a felsorolást, amikor a mozgás szabadságának korlátozását vetette fel. Ekkor elmagyarázták, hogy ez teljesen megoldott dolog, és ők már évekkel ezelőtt elkezdték ezt. Mit gondol, miért vannak az üzemanyag árak az egekben, mikor tele az összes raktár, és óriási tartalékaik vannak.


Az elit két tagja, együttérzőn megkérdezte tőle, hogy ilyen nehézségeik vannak a leigázott bolygókon?


Ő pedig elsorolta, hogy hogyan is néz ki ez, és milyen nehézségei vannak.


Erre felajánlották a segítségüket, és bizonyítékként bemutatták a föld irányítására készült menetrendet, amitől elhányta magát, és azt mondta, hogy ő egy inváziós sereget vezet, ami bolygókat igáz le, de ez neki is sok.


Tehát ez a helyzet most.


Neki a gyomra felfordul az Elittől, de a sereg politikai tisztje kitörő örömmel fogadta két Elit tag jelentkezését, és külön hajóval az anya bolygóra vitette őket.


Mi lesz még ebből?

 

Szerző: Angel Wing  2012.05.12. 19:45 Szólj hozzá!

Címkék: föld elit bolygó invázió anyabolygó

-5-

Hermész fantasztikus sebességgel indult neki adatokat gyűjteni a rabszolgaságról. Kicsit furán érzi magát, hiszen az ókori Görögország rabszolgatartó állam volt, de ott azért nem bántak így velük, mint most.
 

Szerencsére itt van az Alapvető emberi jogok jegyzéke, ami kimondja:
 

Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.

Így hát Hermész neki indult, hogy szétnézzen a világban, talál-e még rabszolgákat.
 

Az út első állomása, a szomszédos sziget Ibiza egyik éjszakai bárjába vezette. Itt kiszúrt 3 táncoslányt, akik fizetős vendégekkel szobára is mentek. Nem engedték ki őket a bárból, hátul egy kis kamrában aludtak napi 5-6 órát, drogozták őket. A Balkánról származnak. Azt mondták nekik, hogy lesz munkájuk, ehelyett pedig 1000 euróért eladták őket az első határon. Azóta eltelt 5 hónap, és hatszor adták el őket mindig másnak. Mindig azt mondják nekik, hogy ha ledolgozzák azt a pénzt amibe kerültek, akkor szabadok. Eddig nem sikerült ledolgozni. Kb. 3-6 hónapig élnek még, ha továbbra is napi 20-40 férfival közösülniük.
 

A következő állomás Olaszország, Firenze, egy varroda. Itt Kínaiak dolgoznak napi 18-19 órát. Nincs hovámenniük, nem beszélik a nyelvet, és ami pénzt kapnak azt a cég boltjában vásárolhatják le. A munkaügyi ellenőrzéseket mindig megússzák a varroda tulajai, főleg a nyelvi akadályok és a kenőpénzek miatt.
 

Magyarországon egy tanyán egy lecsúszott hajléktalant csicskáztatnak, és vernek naponta.


Bulgária déli határánál fiatal lányokat vesznek. Általában 1000 Euró egy lány, de most gyengébben megy a piac, így 2000 Euróért 3 lányt adnak.
 

Egyiptom, gyapotföldek. A tűzőnapon 6-8 éves gyerekek dolgoznak, mert engedelmesebbek mint a felnőttek, és jobban látják a növényt. Az Afrikai gyapotföldeken több mint 1 millió gyermeket „foglalkoztatnak, mert ők „olcsóbbak”.
 

Mauritániában Hermész egész családokat figyelt meg, akik már elve rabszolgának születtek. Páran próbáltak megszökni, de akit elkapnak, azt sokszor elrettentés képen agyonverik a többiek előtt. Van aki eljut Szenegálba, de ezek közül is sokat elfognak, és ott ölik meg. Csak páran jutnak el a várva várt szabadsághoz.



India, Calcutta. Egy dohos csarnokban gyermekek százai dolgoznak. Van akit az utcáról fogtak el az „uraik”, de sok olyan is van akit a szüleik adtak el, hogy az adósságaikat rendezzék, vagy hogy az így kapott pénzből a többi gyereknek adjanak enni.
 

Bombayban az utcákon több mint 50.000 prostituált dolgozik. Zömüket emberkereskedők, de van akit a férje adott el egy-egy bordélynak. rengeteg lány Nepálból származik.
 

Még mindig India, Dél-India, Villivakkam vagy ahogyan gúnyosan nevezik a vese falú. Az óriási, családi adósságok miatt, a falú minden lakója eladta az egyik veséjét. Szerencsétleneknek 50 ezer rúpiát ígértek a szervkereskedők, A felét oda is adták előre, a másik felét viszont soha nem látták.
 

Usa, Florida. Egy hatalmas farmon több száz mexikói illegális bevándorló robotol. Azt a pénzt kell ledolgozni amit a határon való átcsempészésért kérnek tőlük. A szállásaik nyomorúságosak. Ha valaki megakar szökni, azt keményen megverik. Az egyik ilyen farm tulajdonosa, korbáccsal járkál közöttük, és ha valaki nem engedelmeskedik, azt kikötteti és saját kezűleg korbácsolja meg.


Pár száz kilométerre innen egy narancsültetvényen hasonló a helyzet. Az USA narancslé készítményeinek kb. 80%-a innen származik, a gyárak vállat vonnak, és azt mondják, hogy nem az ő dolguk, hogy a beszállítóik hogyan kezelik a munkaerőt. Az egyik ilyen ültetvényes rabszolga barakkjai egy menü golf klub közvetlen szomszédságában vannak, ahol a barakkok lakóit, fegyveresek őrzik.
 

Hermész körbe ért, de nem ment egyenesen Herkuleshez. Megpihent és átgondolta amit látott a helyzet nem pont olyan volt, mint amilyennek gondolta. Még alaposabban körül kell néznie.


Így hát Hermész megint nekilódult, és bejárt a föld minden országát.

A végén összesítést végzett, és kiszűrte azokat az országokat, ahol évente több mint 100 embert adnak-vesznek.
 

Albánia, USA, Angola, Ausztria, Bahrein, Banglades, Belgium, Bielze, Bolívia, Volt Jugoszláv országok, Brazília, Brunei, Bulgária, Burkina Faso, Burundi, Costa Rica, Csehország és Szlovákia, Dánia, Dél-Afrika, Észak és Dél-Korea, Dominika, Egyesült Arab Emírségek, Elefántcsontpart, Észtország, Etiópia, Fehéroroszország, Finnország, Franciaország, Fülöp-Szigetek, Gabon, Gambia, Görögország, Grúzia, Guatemala, Haiti, Hollandia, Honduras, Horvátország, India, Indonézia, Izrael, Jamaica, Japán, Kambodzsa, Kamerun, Kanada, Katar, Kazahsztán, Kenya, Kína, Kolumbia, Kongó, Kuba, Kuvait, Laosz, Lengyelország, Lettország, Libanon, Libéria, Macedónia, Magyarország, Malajzia, Mali, Marokkó, Mauritius, Mexikó, Moldova, Mozambik, Nagy-Britannia, Németország, Nepál, Nicaragua, Niger, Nigéria, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Örményország, Pakisztán, Portugália, Románia, Ruanda, Salvador, Sierra Leone, Spanyolország, Sri Lanka, Suriname, Svájc, Svédország, Szaúd-Arábia, Szenegál, Szlovéni, Szudán, Tajvan, Tanzánia, Thaiföld, Togo, Törökország, Uganda, Ukrajna, Venezuela, Vietnam, Zambia, Zimbabwe (forrás: az USA Külügyminisztériumának jelentése)
 

Tehát a földön nagyobb a baj mint gondolta. Ez túl kemény így. Jelenleg több mint 27 millió rabszolga él a földön. Róma régi találmánya az adósrabszolgaság él és a jelek szerint virul.
 

Mindezt egy olyan világban, ahol alapvető jog a szabadság. És mégis 27 millió ember rabszolga.
 

Megkereste Herkulest és elmondta neki a megfigyeléseit és tapasztalatait.
 

Herkules pár percig gondolkodott és azt mondta: - Oké. Keressünk egy másik feladatot.


Rövidesen folytatom.

 


 

 

Szerző: Angel Wing  2012.04.15. 21:23 Szólj hozzá!

Címkék: usa ausztria bulgária bolívia brazília angola volt bahrein belgium országok albánia jugoszláv banglades brunei bielze

Mikor Darwin a fajok eredetét kutatta, egy nagyon fontos részlet mellett siklott el, így az egész fejlődéselmélet tévútra ment.

Darwin a majmoktól származtatja az embert, de a valóság  amivel ő sem bírt szembenézni  az, hogy az ember a kaméleonoktól származik.

Na, most dobhatjuk ki az összes biológia könyvet, megfejlődés elméletet, de az igazság ellen nem lehet mit tenni. Az ember a kaméleontól származik. Tudás ellen nincs orvosság.

Hogy mi a bizonyíték? Nos a kaméleon folyamatosan váltogatja a színét... mondjuk ezt egy skótkockáspléden nehéz kiviteleznie.

Az ember nem a színét, hanem az érzelmeit váltogatja. Lehet, vidám, szomorú, mérges, kíváncsi, elégedett, vagy elégedetlen.

A kaméleon a környezetnek megfelelően váltogatja a színét, míg az ember ezt a tudatos váltás képességét, egyre inkább elveszítette. A kaméleon azért váltja a színét, mert túl akar élni. Az ember azért változtatja az érzelmeit, mert szintén túl akar élni, de...

... a gond ott van, hogy ezt egyre nehezebben tartja az irányítása alatt.

Néhányan odajutottak, hogy teljesen elveszítették a kontrollt az érzelmeik felett. Persze ez Hollywood szempontjából nem rossz, hiszen ők ennek a folyamatnak a megfigyeléséből élnek.

Ahogy mondottam az ember túlélni akar, de eljutott arra a szintre, hogy a korábban a fennmaradását szolgáló eszköz mára olyan lett mint az orosz rulett.

Ez az emberiség szempontjából jelenleg mára az atom, biológiai és kémiai fegyvereknek hála orosz rulett extra lett, azaz orosz rulett 5 golyóval.

Szerencsére volt egy nagyon rövid időszak, amikor ezt valakik előre látták, és megalkották az emberi jogok jegyzékét, de a gond ott van, hogy ezt a jegyzéket azóta sem olvasta el és értette meg egyetlen egy politikus sem, mert nagyon leköti őket az orosz rulett.

Szerző: Angel Wing  2012.04.14. 11:45 Szólj hozzá!

Címkék: orosz rulett ember emberiség kaméleon fennmaradás

Doa kilépett a kunyhóból és köszöntötte nap testvért. Megköszönte neki, hogy ismét eljött és elűzte az éjszakát, és, megköszönte, hogy felmelegíti a földet. Szeretettel nézet szét kunyhója ajtajából, kicsiny falújára. Nemsokára jön az eső és akkor vége a száraz időszaknak, megint lesz élelem bőven. Lesz mit ennie a gyermekeknek.
Rámosolygott a reggeli napra amikor átdöfte a lándzsa a mellkasát. A lándzsa elégé széles volt ahhoz, hogy széthasítsa a mellkasát és a szívét. Pillanatokon belül meghalt. Kicsit sötétebb bőrű, vad, fenyegető színekkel kifestett emberek rohanták le a falút. A falu nem volt felkészülve az ellenállásra, meglepetésszerűen érkezett a támadás.
A támadók végeztek a férfiakkal, a gyerek közül a nagyobbakkal végeztek, a kicsiket összeterelték. A nőket pedig szétosztották egymás között, ágyasnak szolgának, kinézet és kor alapján...


Mugaba 50 évet élt meg. Bölcs vezető volt. Sok sikeres támadást hajtott végre. Emlékezett az első csatájára, jó 35 éve. Akkor ölt először embert. Egy kis védtelen falút rohantak le, és ő lesből a falú egyik férfijának a mellkasába dobta a lándzsáját.
Ma megint harc lesz. A fehér emberek ellen mennek.
Kemény csata lesz, mert a fehér ember jól felszerelt, és sokan vannak. Persze egyben nevetségesek is, hiszen nem ismerik a vadont. Vezető nélkül eltévednek, nem tudják miket lehet enni, de népének ellenségei közül mindig tudnak toborozni vezetőket.
De a mai nap kiűzik őket. Ezért vezeti embereit a harcmezőre.
A fehér emberek felsorakoztak ők pedig elkezdtek feléjük rohanni. Mugaba öreg volt, de nem sokat veszített tartásából és erejéből. Az élen rohant. Elhajította lándzsáját, egy fiatal, szőke férfi felé, aki egy botszerű valamit tartott felé. A bot durranó hangot adott ki magából, és Mugaba homlokán egy lyuk született, a fejének hátulja pedig szétrobbant...


Hans felriadt. Megint álmodott. Sok évvel ezelőtt történt, de még mindig kísérti az eset. Ő akkor kalandokat keresett és az Angolok zsoldjába állt. Lemészárolták a Zulukat. Falujukat felégették, asszonyaikat megbecstelenítették. Nem kíméltek senkit. Vezetőik szabályokat hoztak a bennszülöttek számára, de ezek a szabályok csak rontottak az életkörülményeiken. Amíg Afrikában élt csak nézte, hogy a feketéket nem veszik ember számba. De ez az ő gyomrának sok volt és visszaköltözött Németországba. Igyekezett becsületesen élni, tisztességesen és így öregedett meg. Nemsokára 90 éves lesz, és háború ide, háború oda, jól tartja magát. Már az elején látta, hogy Hitlerrel gond lesz, és az az ember nem jó a világ számára, de inkább hallgatott. Most már késő, A harcok már az utcákon zajlanak, ő pedig lent gubbaszt az óvóhelyen, főleg nőkkel és gyerekekkel.
Nemsokára az óvóhely ajtaja feltárult és berontottak az oroszok. Korát meghazudtolva óvón állt az oroszok és bujdokolók közzé. Büszkén állt velük szemben, és büszkén hallt meg, mikor egy dobtáras gépfegyverből három lövedék felszaggatta mellkasát. Az orosz katonák vigyorogva, kiéhezve gázoltak át vérző testén a menekültek felé...


Vlagyimir ezredes Kabul utcáin vágtatott végig tankjaival. Felszántották a város útjait. Az Afgánok elbújtak előlük. Jobb is gondolta, mert ezek a fiúk csak kicsit tisztességesebbek, mint amilyenek ők voltak Berlin ostromakor. Ő sem fogta vissza magát. Sok embert ölt meg, és sok embert képzett ki, és küldött a halálba. És semmit nem bánt meg.
Illetve..
Egy idős öregembert, aki büszkén állt eléjük egy óvóhelyen Berlin ostromakor, hogy ne bántsák a nőket. Ő pedig egy rövid sorozattal a pokolra küldte. Igazából ezt sem bánta meg, de nyomott hagyott benne.
Most pedig itt van egy másik pokol. Kabul.
Pedig szép város volt ez. Korábban járt itt.
Azóta az olyan helyzetek elkerülése végett kidolgozták az alapvető emberi jogokat, de a katonáit nem terheli ilyen baromságokkal. Háború az háború. A háborúban meghalnak az emberek, és a van aki győz, van akit legyőznek.
Tankja egy szűkebb utcába fordult, és későn vették észre a mozgást a tetőn. A molotov koktél csörömpölve tört szét a páncélon, és pillanatokon belül lángba borította a gépet. A tank személyzete örült tempóban hagyta el a gépet, de kint az Afgánok várták őket, és egyszerűen agyonverték őket. Vlagyimir ezredest, azonban nem verték agyon. Legalábbis nem azonnal, de így járt rosszabbul...


Maruf szerette Bagdadot, annak ellenére, hogy az ország, már nagyon sok éve háborúban állt. Előbb Irán, most meg a szövetséges erők, élükön Amerikával. Kamasz korában jött ide, mikor Kabult megszállták az oroszok. Kemény idők voltak. Utcai harcok, sokszor házról házra, és az ellenség létszáma napról napra nőtt. Az elején még ellenálltak, de hamar szétesett az ellenállás. Ő 15 évesen szervezett egy csapatot, egy tankot egy sikátorban ki is égettek, a katonákat, köztük egy tisztet, megkínoztak, és agyon vertek. A testeket kitették egy piacra. A megtorlás pedig minden képzeletüket felül múlta. Elmenekült. Meg sem állt Bagdadig.
Most itt is háború van. Bombáznak, be nagyon célzottan, de ettől valahogy még félelmetesebb az egész. Ő most nem katona, csak egy apa, aki félti a családját. Félti a fiait, lányait.
Kezében fegyverrel menekülnek a házukból. A fegyver Bagdadban szükséges használati tárgy, enélkül elképzelhetetlen az önvédelem.
Ép egy utcán vezeti át családját, mikor az Amerikaiak kiszúrják őket. Kiabálnak valamit de nem ismerte a szavakat és megpróbál elbújni. Biztosan az Amcsik sem jobbak az oroszoknál. Biztos, hogy nem jobbak, hiszen lőnek rá, alig tudott fedezék mögé ugrani. Valamit bedobtak a fedezéke mögé. Biztosan gránát. Kétségbe esetten próbál neki rugaszkodni, de a gránát robban. A repeszek hihetetlen sebességgel fúródnak a testébe, és szaggatják darabokra...


 

Williams kétségbe esetten nézett az égre. Felkelt a nap és az óriási űrhajó még mindig ott lebegett a város fölött. Pont úgy mint valami kicseszett sci-fi filmben.
A föld invázió alatt állt.
„Föld lakók nem békével jöttünk. Szüntessétek be az ellenállást. Erősebbek vagyunk.”
Az biztos, hiszen az atombomba sem ártott a gépeiknek. Kipróbálták. Azóta Párizsnak vége. Visszalőttek.
Ő pedig most itt van az ENSZ küldöttséggel, mint hadászati szakértő, pedig ő csak pár napot volt háborúban, és ott is csak egy gránátot hajított el, ami megölt egy embert, akinél fegyver volt, és hiába szólították fel, nem tette le. Mint kiderült a fickó csak a családját próbálta védeni, menekíteni. Őt pedig bíróságra cibálták, de nem ítélték el. Viszont a seregből egy életre elege lett.
Saját magát inkább technikai embernek tartotta, de most úgy érzi kudarcot vallott.
Az idegenek elég emberszerűek voltak, és egyik fő céljuk a terjeszkedés mellett fajuk génállományának felfrissítse.
Ma reggelig adtak határidőt, ők pedig késtek a válasszal. Így nem lepődött meg, mikor az ENSZ épületébe becsapódott a fénysugár, de azt már nem látta, hogy az azt követő robbanás egy harminc km sugarú körben letarolt mindent...


Az inváziós sereg vezetője elégedetlen volt. Ez egy őrült bolygó, sok ellenállásra számíthat, az ő fajának elnyomói pedig szigorú nép, jóval fejlettebb technológiával, akiknek nem okoz sem gondot, sem lelkiismeret furdalást, hogy elpusztítsák fajának valamelyik, vagy akár összes bolygóját, mint már ahogy ezt korábban is megtették. A kiadott számokat pedig hozni kell...

SOSEM LESZ VÉGE?

Szerző: Angel Wing  2012.04.07. 22:41 Szólj hozzá!

Címkék: afrika orosz ensz ostrom invázió afgán óvóhely zulu amarika

- 4-


A világ számos katonai helyőrségében megszólaltak a riasztók. Moszkvában, Washingtonban, Angliában, Párizsban, Delhiben, Iszlámábádban, felébresztették és/vagy rendkívüli okokra hivatkozva megbeszélésre vitték az ország elnökét, a hadügyminisztereket, és a hadseregek vezetőit.


A hadseregeket szinte az ülés kezdete után pár perccel készültségbe helyezték. Kb. harminc perccel később általános mozgósítást rendeltek el, és a terrorveszélyre való készültséget a legmagasabb fokozatra emelték.
 

Phenjanban és Pekingben kijárási tilalmat rendeltek el.
 

A NATO-n belül teljes értetlenség volt, míg az USA, Britannia, és Franciaország összezárt.
 

Az USA elnökének felébresztése után 6 órával az Interneten megjelentek az első hírek, pletykák, hogy az ország teljes atomfegyver arzenálja eltűnt.
 

Nem sokára hasonló hírek érkeztek Ukrajnából, Oroszországból, Angliából, Franciaországból, és az összes atomhatalomtól.


10 óra múlva kiderült, hogy az tengeralattjárókról is eltűntek a nukleáris robbanófejekkel ellátott rakéták.
 

16 óra múlva a nagyhatalmak vezetőinek számára világossá vált, hogy minden atomrakéta, biológiai és kémiai fegyver, még az olyanok is, mint a bőröndbomba, a föld országaiból eltűnt.
 

16 óra 12 perc múlva az is világossá vált számukra, hogy fogalmuk sincs arról, hogy hol lehetnek és arról sem, hogy ki lopta el azokat.
 

20 óra múlva a vezetők megkaptak egy borítékot, amiben egy koordináta volt. Átlagosan 8 perc alatt megfejtették a koordinátákat, és átlagosan 5 perc múlva az obszervatóriumok jelentést tettek.
 

20 óra 20 perckor döntés született arról, hogy le kell fújni az ép aktuális fegyverfejlesztéseket, és minden anyagi és szellemi erőforrást az űrkutatásba kell fektetni.
 

Herkules és Hermész Mallorca szigetén Soller városában, egy az öbölre néző vendéglő teraszán élvezték az éjszakai város fantasztikus látványát. Kellemes szél fújt a tenger felől, és élvezték a remek bort.
 

  • Remek ötlet volt ellopni a rakétákat, most ezzel lekötöttük a figyelmüket pár évre és a bolygó is nagyobb biztonságba került.- mondta Hermész, miközben kortyolt egyet a borból.

  • Inkább tiéd a dicsőség barátom, hiszen Te végezted el a munkát. Elismerésem. Kevesebb mint egy óra alatt elloptad az összes atom, kémiai, és biológiai-fegyvert, és a lehető legbiztosabb helyre rejted el azokat. - nyugtázta Herkules a teljesítményt.

  • Hát igen. Szerinted mennyi idő míg eljutnak oda?

  • Elég sok, mivel erre lehetősége jelen pillanatban csak az USA-nak, az Oroszoknak, és Kínának van. A többiek ezen a téren mindent meg fognak tenni, hogy hátráltassák őket.

  • Nos, azt gondolom, a világégéstől és járványoktól egy időre biztonságban vagyunk.

  • Az biztos, elvégre a Mars bolygó jó pár millió km-re van innen. Ez elég komoly távolság az embereknek. Biztos vagyok benne, hogy jó pár évig eltart mire eljutnak oda, és még pár év mire visszajönnek, és ott majd rájönnek, hogy a töltetek semmit nem érnek, mert hatástalanítottuk őket. Ez leköti őket egy darabig.

  • Már csak ezért is megéri Istennek lenni – nevetett Hermész, és ránézett a teraszról vöröses fényben tündöklő csillagra. - Azért ez hamarabb is eszembe juthatott volna.

  • A lényeg az, hogy ez most jól sikerült. Itt az ideje, hogy igazából munkához lássunk.

    Gyűjtsünk adatokat.

     

 


 

 

Szerző: Angel Wing  2012.04.06. 22:06 Szólj hozzá!

Címkék: kína usa orosz franciaország india oroszország pakisztán atombomba vendéglő mallorca hermész biológiai herkules kémiai atomrakéta soller

-3-

Ahogy az első feladaton gondolkodott a Central parkban egy üzlet ember állt meg előtte. Kicsit merevek voltak a mozdulatai, és egy papírt adott át neki. A fickó olyan volt, mint akit dróton rángatnak. Valószínűleg megszállta, valamilyen erősebb tudatú lélek, vagy valamilyen eszközzel rávették, hogy az irányító akaratának megfelelően cselekedjen.

 

Az üzletember távozott, Herkules pedig megnézte mit kapott. Egy régi pergamen volt a kezében összetekerve, egy vékony bőrszalaggal volt átkötve. Kibontotta.


„ Legyél ma napnyugtakor Copiapo városában (Chile), az Amigók kocsmájában. Segítünk neked.”

Segítünk? Tehát többen vannak. Lehet, hogy csapda, de érdekes lehet.


Herkules szétnézett, majd észrevette a biciklis futárnak öltözött Hermészt. Odaintette.

 

  • El tudsz vinni ide?- mutatta neki a papírt.

  • Persze, nem gond, ismerem a helyet. Pár éve sokat szerepelt a médiában, amikor egy bányában bent rekedt pár bányász, és több hónap telt el mire kihozták őket. Ha neked, jó, akkor indulhatunk.

  • Akkor gyerünk.

Hermész csak megfogta a kezét, és szédületes gyorsasággal elindultak. Egy külső szemlélő csak annyit látott volna, hogy egyik pillanatban még ott voltak, a másikban pedig nem. Herkules szemszögéből pedig az egész egy nyugodt sétának tűnt.

25 perc múlva ott voltak az Atacama sivatagnál, a barátságos bányászvárosnál. Kicsit fura a hely, hiszen a világ egyik legszárazabb vidékén fekszik, mégis sok zöld volt szerte látható.

Herkules ezt szóvá is tette, de Hermész, lezárta a témát azzal, hogy ahol pénz van ott víz van., Ahol víz van, ott élet van és sietniük kell.

Pár perc múlva megtalálták a külvárosban a kocsmát, és bementek. A kocsma egy kisebb téglaépület volt, kerthelyiséggel, de azt a jelek szerint ép senki sem használta, és bent is igazából csak pár ember lézengett. Herkulessel és Hermésszel senki nem törődött. A pultos kiszolgálta őket egy-egy üveges sörrel, majd figyelmét inkább a helyi alkoholistákból álló gyér közönségére fordította.


A pultos sántikálva oda ment egy kivénhedt tv-hez, és beindított egy ütött-kopott videómagnót. Pár pillanat múlva elindult egy amerikai pornófilm. A törzsközönség figyelme a tv-re összpontosult, és szinte azonnal beindult az ép látható akció elemzése.

-Né' mán! Csupasz! Há' mire jó a he?

-Manuelámnak itt kezdődik a szőr – vert a mellkasára egy ötven körüli tagbaszakadt bányász – és itt végződik!- mutatott röhögve a bokájára.

-Ja, meg minek ilyen vékony jánynak 3 fickó, mikor eggyel sem bír.- és ez így folytatódott változó hangerővel, a képernyőn látható akció hevességének megfelelően.

Hermész oldalba bökte Herkulest, majd fejével az ajtó irányába intett, ahol ép két elegáns úr lépett be. Hermész pedig pillanatok alatt felszívódott eltűnt, ha szükség lesz rá előkerül.


A két úr Herkuleshez lépett, görögül köszöntek és leültek. Az egyikük magas volt és határozott fellépésű, valamilyen megfoghatatlan módon áradt belőle a magabiztosság, és kifejezetten tiszteletet parancsoló jelenség volt. Külsőre mindketten negyven év körülinek tippelte őket, de ez semmit nem jelent.


A másik mosolygós volt, bizalomgerjesztő, de Herkules azt is érezte, hogy nagyon veszélyes és romlott.


 

  • Kikhez van szerencsém.

  • Nos én a menny, míg társam a pokol követe. - monda a magabiztosabb úr. - Feletteseink utasítására vagyunk itt, és szigorú parancsot kaptunk, hogy mindenben álljunk segítségére. - kellemes, dallamos hangja volt az angyalnak.

  • Nagyon szépen köszönöm, de miért?

  • Közös érdekünk – mondta a démon, még kellemesebb hangon mint az angyal. - A helyzet ugyan is az, hogy a bolygó irányítása kicsúszott feletteseink kezéből.

  • Ezt nem lett volna szabad elmondanod. - vágott közbe az angyal, de a démon csak mosolyogva vállat vont. Ez a saját bosszúja volt. Ép a Hawai-i szabadságát töltötte, mikor emiatt a munka miatt a tengerpartról a világ egyik legpokolibb helyére kellett eljönnie és ez egyáltalán nem tetszett neki.

  • Mi a közös érdekünk? - kérdezte értetlenül Herkules.

  • Nos, I.sz. 180-ban Lyonban kicsúszott az irányítás a kezünkből és mi – mutatott a démonra - egymást okoltuk, egészen az 1400-as évekig. Amerika felfedezése új lehetőségeket adott nekünk, de sajnos ezt sem tudta egyik fél sem megragadni. A követőink eltávolodtak mindkét féltől. Közben telt az idő, kb 500 év. A pokol létrehozott pár kisebb szektát a menny nevében, majd téríteni és kéregetni küldte őket, mi pedig létrehoztunk pár sátánista sejtet.

  • Minek?

  • Tudod amikor meghal valaki a hitének megfelelően alakul a további sorsa. Igazából nem mi juttatjuk az embereket pokolra, vagy, a mennybe. Ők maguk döntik el, hogy mi lesz velük, tudod: a tetteik alapján. Így hozzájuk és hozzánk is került pr és marketing szakember. A Háborunk ma inkább a tv-k, rádiók hullámhosszain és az Interneten zajlik. Nekik köszönhetően.

  • Akkor ezért nem jön mostanában senki hozzánk.

  • Hát igen, de hozzánk is egyre kevesebben. Ha a lélekvándorlásban hinnél, akkor újra születnél. Ha azt hiszed, hogy ennyi, akkor ennyi, és kihuny a tudat, de erről megoszlanak a vélemények.

  • Akkor végül is minek vagytok, mit csináltok?

  • A lényeg az, - válaszolt az angyal helyett a démon - hogy valamilyen módon befolyásolnunk kell a lelkeket. Persze csak korlátozott módon. A média és az Internet tévút számunkra. Elveszítettük az emberekkel a kapcsolatot.

  • Hogy jövök én a képbe?

  • Nos.. - az angyal a démonra nézett és alig észrevehetően megbökte a könyökével

  • Van egy ajánlatunk- - mondta kicsit kényelmetlenül a pokol követe. - Tudjuk milyen helyzetbe kerültél, és segítenénk az első próbánál, egy tippel. - Herkules csak kérdőn nézett, de nem válaszolt, hallgatott.

  • Tehát – mondta a démon – kb. 50-70 éve feltalálták a földön az atomfegyvereket. Ez jelentősen megváltoztatta a hadviselést. Persze a menny hibája, mert az ő emberik voltak a . .

  • A fenét! - csattant fel az angyal – A ti embereitek találták fel!

  • Dehogy is, sokkal kifinomultabb módszereink vannak, minthogy taccsra vágjuk az egész bolygót, pár koszos lélekért!

  • Az Isten szerelmére! Mi érdekünk fűződne ehhez a pokoli dologhoz? - kérdezte keserűen a menny követe.

  • Hát nektek aztán tényleg kicsúszott a kezetekből az irányítás.

  • Hát igen, sok képviselőnk is inkább politizált, az elmúlt ezer évben, minthogy ténylegesen képviselt volna minket. Na de:

  • Igen, térjünk az üzletre. Mondjátok mit akartok?

  • Van egy tippünk neked – mondta a démon barátságos mosollyal. - Te biztosan meg tudod tenni, hogy eltünteted a szemük elől az ATOM, A BIOLÓGIAI ÉS KÉMIAI fegyvereket.

  • Ekkor pedig az emberek azt mondanák, hogy ez valóságos csoda! - vette át a szót az angyal.

  • És ismét rengeteg igazi hívünk lenne. - fejezte be a démon. - Persze az erőviszonyok átrendeződnének, és lenne pár kisebb - nagyobb háború, de ezzel neked nem kell törődnöd.

  • Egyáltalán nem. - erősített meg az angyal és feje fölött megjelent a glória.

  • Köszönöm, hogy ezt megosztottátok velem – mondta Herkules, miközben hátradőlt és elgondolkozva ivott a söréből. Egy őrült ötlet bontakozott ki a fejében.


Folyt köv:

 

Szerző: Angel Wing  2012.04.01. 21:50 Szólj hozzá!

Címkék: tv sör chile föld isten háború atombomba ördög lyon gonosz sivatag angyal menny atacama biológiai herkules kémiai

Ezt jó 15 éve írtam, még a kollégiumban, kb 10 perc alatt.

Jönnek a rémek, magasan az égen,
Én is onnan jöttem,
Nem is olyan régen.
Már előtted éltem,
És mindig féltem,
Hiába vagyok Ördög és Isten.
Kicsit vagyok gonosz és kicsit vagyok jó,
Kicsit vagyok ember és alig halandó.
Gondolataimban fő egy új világ,
Pedig nekem semmim, semmim sincs már.
Bukott Isten vagyok, lelkek gyermeke,
Emberi árnyak torz vetülete.
Monoton az élet, de ettől nem félek,
Hálni járnak belém, jó egy tucat lélek.
Gondolkodni minek, ha tudok minden titkot,
Formát öntök és alakot bontok.
Hiába mondom, hogy itt vagyok,
Ha az osztó nem ad új lapot.
Nincs értelme a szavaknak,
Mikor a süketek a zaj felé haladnak.
Hiába mondom, hogy itt vagyok,
Ha bukott Isten vagyok.

 

Szerző: Angel Wing  2012.03.31. 08:31 Szólj hozzá!

Címkék: isten ördög gonosz lelkek

Herkules felvette a papírköteget a földről.
 

  • Akkor foglaljuk össze: Ez itt egy írás, ami az ép aktuális emberi jogokat foglalja össze..

  • Nem. - vágott közbe a Világ Ura - Olvasd el. Ezek nem egyszerűen aktuális emberi jogok, hanem AZ EMBERI JOGOK. Olvasd el. Ez csak a rövidített változat, de megérted a lényeget és azt is, hogy a megírásuk óta eltelt több mint 60 évben, miért nem lett egy kormánynak se ma kedvence, miért nem ratifikálták 100%-ig.

  • Tehát, ha ezekből a jogokból bevezetek tízet a bolygón, akkor Te véget vetsz a válságnak.

  • Igen. Hiszen ezzel bizonyítod, hogy Te tényleg Isten van. És egy Isten kérésének még én sem mondhatok nemet. - mosolyodott el gúnyosan a Világ Ura.

  • Legyen. - mondta, majd sarkon fordult és kezében a papírokkal kiment a teremből. Ki a folyosóra és ki az épületből.

Átment az utca másik oldalára és leintett egy taxit. Elment vele a Central Parkig, majd ott leült egy padra és elkezdte olvasni a jegyzéket:
 

Az emberi jogok meghatározása (Forrás:Fiatalok Az Emberi Jogokért )

Míg néhány szótár „kiváltságként” határozza meg a „jog” szót. Amikor az emberi jogokkal kapcsolatban használjuk, ennél sokkal alapvetőbb dologról beszélünk.

Mindannyiunknak járnak bizonyos alapvető jogok – egyszerűen annál az oknál fogva, hogy emberi lények vagyunk. Ezek nem egyszerű kiváltságok, amelyek valaki kénye-kedve szerint elvehetők, hanem mindenkit mindig megillető Emberi Jogok.
„Jogoknak” nevezzük őket, mert lehetővé teszik, hogy legyünk valami, tegyünk valamit, vagy birtokoljunk valamit. Ezek a jogok a mi védelmünkre szolgálnak olyan emberek ellen, akik bántani akarnak, vagy kárt akarnak okozni nekünk. Abban is segítenek, hogy összeférjünk egymással, és békében éljünk.
Sok ember tud valamennyit a jogairól. Általában tudják, hogy joguk van az ételhez és egy biztonságos tartózkodási helyhez. Tudják, hogy joguk van fizetést kapni az általuk elvégzett munkáért. De van sok más jog is.
Ha az emberek nem ismerik jól az emberi jogokat, akkor olyan visszaélések történhetnek, mint a diszkrimináció, az intolerancia, az igazságtalanság, az elnyomás és a rabszolgaság.
A II. világháború kegyetlenkedései és hatalmas emberveszteségei nyomán született meg az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelyet 1948-ban írtak alá, hogy közös egyetértés legyen arról, hogy mik azok a jogok, amelyek mindenkit megilletnek. Ez alkotja egy olyan világ alapját, amely a szabadságra, igazságosságra és békére épül.


Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Bevezető

Tekintettel arra, hogy az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon,

Tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz,

Tekintettel annak fontosságára, hogy az emberi jogokat a jog uralma védelmezze, nehogy az ember végső szükségében a zsarnokság és az elnyomás elleni lázadásra kényszerüljön,

Tekintettel arra, hogy igen lényeges a nemzetek közötti baráti kapcsolatok kifejeződésének elomozdítása,

Tekintettel arra, hogy az Alapokmányban az Egyesült Nemzetek népei újból hitet tettek az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők egyenjogúsága mellett, valamint kinyilvánították azt az elhatározásukat, hogy elősegítik a szociális haladást és nagyobb szabadság mellett jobb életfeltételeket valósítanak meg,

Tekintettel arra, hogy a tagállamok kötelezték magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetével együttműködve biztosítják az emberi jogok és alapvető szabadságok általános és tényleges tiszteletbentartását,

Tekintettel arra, hogy a jogok és szabadságok mibenléte tekintetében közös felfogás kialakításának a legnagyobb jelentősége van az említett kötelezettség maradéktalan teljesítésének szempontjából

a közgyűlés kinyilvánítja
az emberi jogok egyetemleges nyilatkozatát

mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve, állandóan szem előtt tartva a jelen Nyilatkozatot, oktatás és nevelés útján elomozdítsa e jogok és szabadságok tiszteletbentartásának kifejlesztését, valamint azoknak fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi jogszabályok útján történő általános és tényleges alkalmazását és elismerését mind a tagállamok népei között, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei között.


1. cikk
Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.

2. cikk
Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.

Ezenfelül nem lehet semmiféle megkülönböztetést tenni annak az országnak, vagy területnek politikai, jogi vagy nemzetközi helyzete alapján sem, amelynek a személy állampolgára, aszerint, hogy az illető ország vagy terület független, gyámság alatt áll, nem autonóm vagy szuverenitása bármely vonatkozásban korlátozott.

3. cikk
Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.

4. cikk
Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolgakereskedés minden alakja tilos.

5. cikk
Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni.

6. cikk
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogalanyiságát bárhol elismerjék.

7. cikk
A törvény előtt mindenki egyenlo és minden megkülönböztetés nélkül joga van a törvény egyenlő védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.

8. cikk
Minden személynek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvető jogokat sértő eljárások ellen a hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni.

9. cikk
Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, őrizetbe venni vagy száműzni.

10. cikk
Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kötelezettségei felöl, másrészt minden ellene emelt bunügyi vád megalapozottsága felől.

11. cikk
Minden büntetendő cselekménnyel vádolt személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg bűnosségét nyilvánosan lefolytatott perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett, törvényesen megállapítják.
Senkit sem szabad elítélni oly cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt büntetendő cselekmény. Ugyancsak nem szabad súlyosabb büntetést kiszabni, mint amely a büntetendő cselekmény elkövetése pillanatában volt alkalmazható.

12. cikk
Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez.

13. cikk
Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni és lakóhelyét szabadon megválasztani.
Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.

14. cikk
Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.
Erre a jogra nem lehet hivatkozni közönséges bűncselekmény miatti kellőképpen megalapozott üldözés, sem pedig az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétes tevékenység esetében.

15. cikk
Minden személynek joga van valamely állampolgársághoz.
Senkit sem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani.

16. cikk
Mind a férfinak, mind a nőnek a házasságra érett kor elérésétől kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlő jogai vannak.
Házasságot csak a jövendő házastársak szabad és teljes beleegyezésével lehet kötni.
A család a társadalom természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.

17. cikk
Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz.
Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.

18. cikk
Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.

19. cikk
Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.

20. cikk
Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz.
Senkit sem lehet valamely egyesületbe való belépésre kötelezni.

21. cikk
Minden személynek joga van a hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselői útján való részvételhez.
Minden személynek egyenlő feltételek mellett joga van saját hazájában közszolgálati állásokra való alkalmazásához.
A közhatalom tekintélyének alapja a nép akarata; ez az akarat egyenlő szavazati jog és titkos szavazás vagy a szavazás szabadságát ezzel egyenértékűen biztosító eljárás alapján időszakonként tartandó tisztességes választáson kell hogy kifejezésre jusson.

22. cikk
Minden személynek mint a társadalom tagjának joga van a szociális biztonsághoz; minden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy -az államok erofeszítései és a nemzetközi együttműködés eredményeképpen és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági eroforrásaival- a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlodéséhez szükséges gazdasági, szociális és kulturális jogait kielégíthesse.

23. cikk
Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez.
Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlő bérhez van joga.
Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.
Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabad időhöz, nevezetesen a munka időtartamának ésszerű korlátozásához, valamint az időszakonkénti fizetett szabadsághoz.

24. cikk
Minden személynek joga van a pihenésre és szabadidőre, beleértve a munkaidő ésszerű korlátozását és az időszakos fizetett szabadságot.

25. cikk
Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, ugyanabban a szociális védelemben részesül.

26. cikk
Minden személynek joga van a neveléshez. A nevelésnek, legalábbis az elemi és alapvető oktatást illetően, ingyenesnek kell lennie. Az elemi oktatás kötelező. A technikai és szakoktatást általánossá kell tenni; a felsobb tanulmányokra való felvételnek mindenki előtt -érdeméhez képest- egyenlő feltételek mellett nyitva kell állnia.
A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletbentartásának megerősítésére kell irányulnia. A nevelésnek elő kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlődését.
A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.

27. cikk
Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.
Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.

28. cikk
Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek.

29. cikk
A személynek kötelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése.
Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a törvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének és tiszteletbentartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít.
Ezeket a jogokat és szabadságokat semmi esetre sem lehet az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni.

30. cikk
A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen.


 

 

Herkules a lap végére ért és felsóhatott. Ezen az őrült bolygón ez nem lesz egy egyszerű feladat.

 

Melyikkel kezdje?

Folyt köv.

 

Szerző: Angel Wing  2012.03.29. 21:35 Szólj hozzá!

Címkék: cikk föld szabadidő emberi jogok nyilatkozat személy herkules pihenész

1.

Selymes felhők ölelték körül az Olimposzt. A lágy szellő gyengéden cirógatta Zeusz szakállát, majd ijedten vonult vissza, mikor észrevette, hogy az Istenek ura mérges.


Zeusz nem csak egyszerűen mérges volt. Kifejezetten dühös, de mivel hidegfront volt, és a villámok vihar nélkül semmit nem érnek, a száraz villám meg nem az igazi, maradt a düh.


Mérgét csak az tompította, hogy megjelent kedves fia, Herkules.


Herkules az elmúlt pár ezer évben, mit sem veszített tartásából. Ugyanolyan délceg volt, mint amikor Atlasz átadta neki az égboltot, és ugyanolyan erős is.
 

  • Hívattál atyám.

  • Igen, fiam. Gond van a Görögökkel. Ez a válság egyre rosszabb. Közgazdaságról beszélnek, és az egész nem több mint spekuláció. Tönkreteszik a népet, míg ők csak gazdagodnak.

    Ráadásul testvér népünket, a Te leszármazottaidat a Magyarokat is igyekeznek tönkretenni.


Herkules elmerengett egy régi emléken, és hát igen, végül is a Magyarok tényleg az ő leszármazottai. Ahol tudták ütötték őket az elmúlt évszázadokban, de mindig állták a sarat. Bár megfogyatkoztak, de volt már ilyen velük és erőre kaptak.
 

  • Mit kívánsz tőlem?

  • Menj el a Világ Urához, és beszélj vele. Vess véget a válságnak, és tegyél rendet ezen a bolygón. Erőszakot, csak akkor használj, ha nagyon muszáj.

  • Ahogy kívánod Atyám.- mondta és eltűnt, majd egy pillanattal később New York egyik forgalmas utcáján tűnt fel, a helynek megfelelő ruházatban, ami egy divatos öltöny volt, kitűnő szabással.
     

A járdán áramló tömeg egy pillanatra majdnem elsodorta, de megtartotta magát, és némi kézitusa árán a falhoz verekedte magát, majd megpihent. Első pillanatban a kardja után kapott, de ott csak egy mobiltelefon volt. Így egy másik módszert választott. Itt most másképp vívják a csatákat.
 

Kicsit figyelte az áramló tömeget. Az embereket, a ritmusukat, a lépteiket, ahogy viselkednek, majd belépett közéjük, és ösztönösen neki indult az egyik iránynak.
 

Pár perc séta után egy ismerős arcra figyelt fel, aki jó kedvűen várt rá a falnak támaszkodva. Hermész volt az, egy biciklis futár ruhájában, nem szólt, csak bólintott, majd határozottan egy nagy épületre mutatott. Herkules pedig bement az épületbe. Az épületet az emberek valamiért messze elkerülték. Bent csak pár ember lézengett, a biztonságiak, pedig elég erősen fel voltak fegyverezve.
 

Megállt a recepciónál és így szólt:
 

  • Herkules vagyok. Zeusz fia, és a Világ Urát keresem.
     

A recepciós hölgy végigmérte, majd elővett egy listát, végigfutotta.
 

  • Görögországból, ha jól látom. Igaz?
     

Herkules csak bólintott. A recepciós hölgy elétet egy papírt, mutatta hol írja alá, majd két állig felfegyverzett biztonsági őr kíséretében megindultak.
 

Butaság lenne azt hinni, hogy Herkules nem haladt a korral, és csak kardokkal tud küzdeni, bár ezt a fegyvert szerette a mai napig a legjobban. Ismerte a legújabb haditechnikai fejlesztéseket, az összes küzdősportot, és a biztonságtechnikát is. Így rögtön feltűntek neki, a folyosón rejtett fegyverek, a gázbefúvó nyílások, a rejtett lövegek és sokkolók. Egy percen belül már azt is tudta, hogyan lehet kicselezni őket.
 

Egy nagy páncélozott ajtón keresztül egy kényelemesen berendezett terembe kísérték, ahol egy hatvanas éveiben járó férfi várta egy trónszéken. A biztonságiak térdre borultak.
 

  • Nocsak, maga Herkules az Olimposzról. - kellemetlen, érdes hangja volt. - Gondolom Zeusz megelégelte, hogy a Görögöket felvásárolják, de hát ez a világ sorsa.

  • Atyám azért küldött, hogy beszéljek veled. Vess véget a válságnak.

  • Persze, azt csak úgy egyik pillanatról a másikra megtehetném. - mondta nevetve. - És tudod az a helyzet, hogy megtehetném, de Te és atyád jelenleg nem vagytok olyan pozícióban, hogy ezt a kéréseteket teljesítsem. Mint egy görög isten fia, soron kívül bejöhetsz. Beszélhetsz velem, de ennyi. A válságnak akkor lesz vége, amikor én azt akarom, nem pedig egy isten, akinek szerintem már csak a múltban van hatalma. Eljárt feletettek az idő.

  • Ha akarnám ezt az egész épületet veled együtt a földbe döngölhetném akár pusztakézzel.

  • Ha akarom pár pillanat múlva nincs Olimposz, és nincs Görögország sem, de... mivel gyermekkoromban szórakoztatóak voltak számomra a történeteid, ezért adok neked egy lehetőséget.

  • Milyen lehetőséget?

  • Annak idején volt 10 próbád, ami végül is 12 lett. Most én adok neked 10 próbát. Ha teljesíted őket, akkor véget vetek a válságnak, és az országod gazdaságát és gazdagságát helyre állítom.

  • Meg a Magyarokét is!

  • Rendben. A Magyarokét is.

  • Halljam mi az első próba?

  • Ez kicsit más lesz, mint amiket véghez vittél, de semmivel sem nehezebb.
     

A Világ Ura megnyomott a trónján egy gombot, aminek hatására eljött egy billentyűzet és azon pár billentyűt lenyomott. Két perc múlva egy recepcióshoz hasonló nő jelent meg, kezében pár papírral. Ezt a Világ Urának kezébe adta.
 

  • Nos, amit a kezemben tartok az az ALAPVETŐ EMBERI JOGOK JEGYZÉKE. Harmincegynéhány pont, amik rögzítik az alapvető emberi jogokat. Ti görögök létrehoztátok a demokráciát, a Rómaiak tökéletesítették. Mi itt azt mondjuk, hogy demokrácia van, de valójában ezeknek a birkáknak kevesebb joguk van, mint annak idején a Rómaiaknak. A rabszolgatartó Rómaiaknak. - kis szünetet tartott, közben Herkules arcát tanulmányozta. - Vezess be ezekből a jogokból tízet a bolygón, és vége a válságnak. - majd odalökte neki a papír köteget.
     

Folyt köv...

 

Szerző: Angel Wing  2012.03.26. 21:56 Szólj hozzá!

Címkék: new york magyar magyarok zeusz rómaiak herkules világ ura oliposz


Nos, élőhalottat nem nehéz létrehozni. Ha megnézed a környezetedet tele van velük a világ.


Pár forrás azt mondja, hogy a só, az ráébreszti őket halott létükre, és ha megízlelik, akkor visszatérnek a sírba, de manapság a sót káliummal hígítják, így ez a módszer sajnos már nem működik.


Régebben a filmekben egyszerűen feltámadtak a holtak, majd vírusok alakították át őket, most pedig egy sokkal egyszerűbb technológia segít az élőkből élőhalottakat készíteni.


Ezt a technológiát a médián keresztül juttatják el az emberekhez.


Persze Te aki ezt most olvasod azt gondolod, hogy a kereskedelmi tv-k agyament műsorairól beszélek, ahol pár embert bezárnak valami helyre, ahol nézhetjük őket naphosszat, vagy a valami hasonlóra.


Nos, nem erre gondolok, bár ez is vitathatatlanul rész ennek a dolognak. Kb. annyira, mint amikor egy injekció előtt sterilizálják a bőrödet.


A recept a következő: Fogj egy alanyt, lehetőleg embert. Ezt az embert kezd el különböző forrásokból származó rossz hírekkel bombázni. Lehetőleg minél nagyobb menyiségben.


Érd el, hogy a kommunikációs szintje fokozatosan csökkenjen.

Ezt abból fogod észre venni, hogy egyre kevésbé érdekli a körülötte lévő világ.


Előbb csak a megélhetés, a család, és a politika fogja érdekelni. Persze közben mint kötelező rítust, megnézi a híradókat.


Aztán egyre kevesebb dolog fogja érdekelni, hogy ép mi azt embere vállogatja. Te pedig egyre nagyobb adókat, egyre magasabb árakat tudsz majd letolni a torkukon. Persze a halottak azok nem éreznek semmit, nem vágnak vissza, és nem beszélnek vissza.


Tudtad, hogy az embereknek vannak jogaik, a halottak pedig nincsenek?


A második világháború eredménye 50 millió(!) halott volt. Ezért pár ember, akiben kicsit több élet volt megalkották az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. Jogai pedig csak az élő embereknek vannak


A halottaknak arra van némi halvány joguk, hogy végtisztességet adjanak nekik.


Manapság eljutottunk oda, hogy alig van élő ember a földön, aki tisztában lenne a jogaival.


Tisztában lenne azzal, hogy neki ALAPVETŐ EMBERI JOGAI vannak.


Joga van a gondolataihoz, a saját dolgaihoz, arra, hogy a gondolatait kifejezze, a szociális biztonsághoz, a tanuláshoz, és egy szabad és tisztességes világhoz.

Ezekhez, és még jó pár fontos dologhoz jogai vannak.

De a II. Világháború óta a földön közel 200 kisebb - nagyobb háború dúlt, és 33 nap olyan nap volt, hogy nem dörögtek a fegyverek valahol a bolygón.


Na most egy hulla még ha élő is, arról ismerhető fel, hogy nincs véleménye ezekről a dolgokról.


Te közéjük tartozol?

 

Szerző: Angel Wing  2012.03.18. 20:57 Szólj hozzá!

Címkék: háború emberi jogok zombi zombie élőhalott egyetemes

Az ügyintéző hölgy – akit Ildikónak hívtak, de szinte mindenki” Hölgynek” hívta, ezért mi is így hívjuk - a negyvenes éveinek végén járt, és ép hazafelé készülődött, hiszen a hivatali munkaidőnek nem sokára vége és jön a hétvége.

Ha minden igaz, akkor este nyolckor száll le a lánya a Londoni géppel, és ez azt jelenti, hogy kb. fél tízre haza is fog érkezni. Az angol barátját is hozza magával, bemutatni a családnak.  Sertéssültet csinál nekik, krumpli pürével.  Ép azon gondolkodott, hogy ha senki nem jön be az osztályra, ügyintézés céljából, akkor hamarosan elindul hazafelé. Végül is 20 perc nem a világ, de mielőtt elindult volna belépett egy ember.

Közép magas, kicsit mongolos vonásokkal, régies ruhában, az oldalán pedig díszes hüvelyben egy kard pihent.

- Jó napot kívánok. Attila vagyok a Hunok királya. Azt mondták ide kell jönnöm a fapalotámmal kapcsolatban.

A hölgy kissé meglepődött. Elvégre pénteken délután nem igazán szoktak beesni ügyfelek. De hát a munka az munka.

- Jó napot kívánok. Foglaljon helyet. – mutatott egy székre – Miben segíthetek?

- Szeretném a fapalotámat a Duna partján felépíteni.

- Tehát építési engedélyért jött. – mondta kicsit szigorúan, olyan hangsúllyal hogy éreztesse az ügyféllel, hogy akár jövő hét elején is bejöhetett volna.

- Egy ember azt mondta, hogyha építeni akarok, akkor ide kell jönnöm. Igazából nem tudom, hogy minek kell engedélyt kérnem, hiszen a palotám szét és összeszerelhető, másrészről pedig én vagyok Attila a Hunok királya!

- Az kérem, nem számít. Milyen célból akarja felállítani az építményt?

- Le akarom igázni Rómát, és minden szövetségesét, és innen akarom meghódítani a világot.

- Ez nagyon szép terv, kérném a tulajdonlapot. Van? – kérdezte a hölgy unottan, finoman jelezve, hogy pár perc múlva lejár a munkaideje, de Attila a Hun ezt nem vette észre.

- Mit?- kérdezte meglepődve.

- Hát tudja, ha fel akar építeni valamit, akkor a területnek ahová építi, a tulajdonában kell lennie.

- Ja, az a terület az enyém. Seregeim a vérükkel váltották meg azt.

Persze ez a büszkeség a hölgyet nem hatotta meg.

- Akkor kérem a tulajdonlapot.

Attila kicsit összezavarodott.

- Asszony! Ne bosszants fel engem! Minek az, ha az enyém a föld? – kérdezte Attila és kirántotta kardját, hiszen ennél jóval kevesebbért is négyeltetett már fel embert.

A hölgyet azonban nem lehetett ilyen könnyen megijeszteni.

- Uram! Ezt kikérem magamnak! Ne emelje fel nekem itt a hangját!  - közben felemelkedett a székéből és megtámasztotta magát az asztal lapján, majd üvölteni kezdett a Hun királlyal: - Ez egy tisztességes munkahely! Mit képzel, hol van? Azonnal menjen ki innen.

Így Attila a Hunok király megszégyenülten kullogott ki az irodából.

A hölgy pedig összeszedte a táskáit, felöltözött, és hazament. Megfőzött, és a lányáék jó egy órás késéssel érkeztek meg. Elmesélték, hogy a város lángokban áll. Minden felé, nomád lovasokkal harcolnak a rendőrök és a katonák. A hölgy megcsóválta a fejét, és mondott valami nem szépet az oktatásról és a fiatalságról. Megvacsoráztak, majd nyugovóra tértek.

A hétvégén minden hír a nomád támadásokról szólt, és arról, hogy a rendőrség és a hadsereg tehetetlen.

Vasárnap estére a kormány a további pusztítások megakadályozása miatt lemondott, és Attila lett a fejedelem, az országot pedig a nagy Hun birodalomhoz csatolták. Majd másnap meg is koronázták.

A hölgy mindezt egy vállrándítással elintézte. A lányék kimentek a repülőtérre és haza utaztak.

Hétfőn 7:45-re érkezett az irodába. A portás köszönt neki, és ő észrevette, hogy a portás valahonnan szerzett egy süveget, meg egy tarsolyt, és a bajuszát, varkocsba kötötte.

8-kor elkezdődött a munka, és 9-kor megérkezett Attila a Hunok királya, Isten ostora.

- No! Te Asszony!  Én lettem az ország királya! A Fejedelem!  Ide azzal az engedéllyel!

A hölgy nyugodtan ránézett, de érezni lehetett, hogy az ügyfél veszélyes vizekre evezett ezzel a modortalan fellépéssel.

- Nézze uram! A múlt héten elmondtam. Tulajdonlap, építési engedély. – majd hozzátette: - Első lépésként, de valószínűleg más engedélyekre is szükség lehet még.

- De én vagyok ennek az országnak a királya! A szavam a törvény!

- Nézze uram! – mondta erélyesen. – Én itt próbálom végezni a munkámat, de az ilyen faragatlan emberek miatt, akik mindenki fölött állóknak hiszik magukat ez egyre lehetetlenebb.  Szerezze be az engedélyeket és akkor jöjjön vissza. Következőt.

- Nem szabadulsz meg ilyen egyszerűen tőlem!

- Dehogy nem! Kifelé! Még egy Királynak is be kell tartania a szabályokat. Mit képzelsz magadról? Azért mert király lettél már bármit megtehetsz? Hát nem!!! Legalábbis ebben az irodában nem! Most pedig: KIFELÉ!!!

És saját maga legnagyobb megdöbbenésére Attila, kikullogott az irodából.

A hölgy a híradóból tudta meg, hogy a város főterén az irodájának vezetőjét aznap délután a hunok lovakkal tépették szét.  A test torzóit, pedig az autópályák fölé szegezték fel, emlékeztetőül, hogy így jár, aki a Hunok ellen tesz.

Kár érte. – gondolta a hölgy. – Rendes ember volt. 3 gyermek maradt utána. De hát a Hunok már csak ilyenek. Nincs velük gond, csak nem kell őket felbosszantani.

A televízió pedig nap - nap után hozta az új híreket.  Sok mindent megváltoztattak. Sok embert besoroztak.

A tv riportműsorai és a bulvársajtó előbb epésen viccelődtek, azon, hogy a tankokról és egyéb járművekről a vezetőiknek lovakra kell átszokniuk, meg hogy milyenek is a Hun szokások, de miután a hunok lefejeztek, pár főszerkesztőt, meg párat lovakkal tépettek szét, vagy élve temettek el, de néha egyszerűen csak lenyilazták őket, az epéskedő hírek varázsütésre eltűntek a sajtóból.

Egy hét múlva különböző országok tájékoztatási miniszterei tűntek fel az országban, hogy tanulmányozzák ezt a briliáns módszert, amely ilyen frappáns módon gátat vetett, a rossz hírek áradatának, és visszaszorította a bulvárhíreket is.

Attila a legutolsó látogatástól számítottan kb. 3 hónapra ismét feltűnt az irodában. Tarsolyából előhúzott egy pergament.

- Nesze asszony, itt a tulajdonlap! – mondta és megvetőn az asztalra dobta.

A hölgy megnézte az emberbőrből készült, vérrel írt iratot, és azt mondta:

- Nincs rajta a földhivatal pecsétje. Addig ez nem érvényes.

Szegény hölgy nem tudta, hogy Attila egészsége nincs rendben és a vérnyomása rendetlenkedik, meg amúgy is kemény napja volt, így valószínűleg sokkal segítőkészebb lett volna, de a végeredmény az lett, hogy Attila a Hunok Királya agyvérzést kapott és meghalt az irodában.

A mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A hölgyet megkérdezték, hogy a sok miatt igényli-e szakember segítségét, de ő ezt elutasította, mondván, azok csak kontárok.

 Valahol azért sajnálta a Hun királyt, hisz ő is csak ember volt.

Az állami temetést a hagyományoknak megfelelően a Tiszában akarták megcselekedni, de a közegészségügyi hivatal ezt nem engedélyezte.

De mivel a hagyomány az hagyomány így a temetés a miskolci Tiszai pályaudvaron történt meg. Ezzel pedig megmenekült a Magyar Állami Vasutak, hiszen a pályaudvar a Hunok zarándok helye lett.

 

Szerző: Angel Wing  2012.03.11. 22:01 1 komment

Címkék: máv miskolc attila iroda hun építési engedély tiszai pályaudvar

Az angyal lenyűgöző jelenség volt, ahogy felrohant a gránátvetővel a kezében az aluljáróból. Szárnyai, kicsit porosnak tűntek, bőr ruháján tépett szakadások voltak láthatóak. Ahogy felért a lépcső tetejére - mert így az angyal így akarta – egy heavy metal banda lassú intrója indult el. A többi angyal mindig is teátrálisnak tartotta ezért, de Ő szerette a metal zenét.

Megállt és szétnézett a romba dőlt Santiagón. A városban gyakorlatilag egy ház sem maradt éppen. Ahogy elindult a földön a menny és pokol háborúja, előbb a közel-kelet, majd Európa, Afrika, és sorban az összes többi kontinens a háború martaléka lett.  Az emberek nem nézték szívesen az apokalipszist, és főleg nem tétlenül. Így a legtöbb kontinensen a rombolást a nukleáris sugárzás tette fel az i-re a pontot.

Az élet a többi helyen gyakorlatilag megszűnt. Talán pár helyen még baktériumok megmaradtak, és most van pár milliárd évük, hogy bebizonyítsák Darwinnak volt igaza. Tehát még ez sem egy lejátszott meccs, mint ahogy itt Santiagóban sem, ahol a menny kémhálózatának jelentése szerint még található egy élő emberpár.

Nem messze mozgás támadt, és pár pokolivadék tűnt fel a romok között. A rémséges kinézetű lények kezükben durva kinézetű kézi fegyverekkel kapaszkodtak fel egy nagyobb romra, ahol könnyen észrevették az angyalt és rögtön rohamra indultak.

A metal intró zúzós ritmusra váltott. Az Angyal egy laza mozdulattal a csőbe ugrasztotta a megszentelt gránátot és csípőből tüzelt a közelgő rémek közé. A hatás leírhatatlan volt: A robbanás hatalmas fényjelenséggel bírt és a fénydárdák átjárták a gonosz lények testét, akik üvöltve fakultak ki ebből a valóságból.

Az angyal komor arccal újabb lövedéket ugratott a csőbe, de többen nem jöttek. Így hát neki lódult. Meg kell találnia az embereket. Ők eldönthetik a háborút.

Chile hajdani fővárosa impozáns látvány lehetett, ahogy a hegyek körülvették, de most ez sem volt más csak egy halom rom. Egy halom rom, amiben valahol ott van az utolsó emberpár.

Az angyal neki futott és felemelkedett és nagy szárnycsapásokkal jó 20 méteres magasságba emelkedett.  Nem sokára feltűnt pár szárnyas démon, akik üldözőbe vették, de nem tudták tartani a tempót.  A zene közben Wagnerre váltott és az angyal csak úgy a szórakozás kedvéért hátralőtt a gránátvetőből. A lövedék - mivel áldott volt, természetesen talált.

Egy ember számára érdekes lett volna, hogy akár angyal, akár a pokol egy teremtménye pusztul el, nem hagy látványos nyomot.  Pusztán egy füstfelhőben megsemmisülnek.

Persze ez takaros, meg praktikus, sehol semmi vér, holttestek, de a valóság az, hogy e lények testét éteri anyag alkotja. A bennük lévő tudat nem semmisül meg.  Így meg ez az egész valahol nem igazságos, hisz, a lények megmaradnak, az emberiség meg kipusztul, de hát az eszme fontosabb, mint az ember.

Mondjuk, egész addig nem volt fontos, míg a faj két egyedre nem redukálódott le, de végül is ez részletkérdés.

Az angyal a külváros felé ért, egy hajdani kertészet felé, amely sérülés nélkül átvészelte a pusztítást.

A kertészetben nagyon szép veteményesek, gyümölcsösök, és egy kis magánállatkert és egy takaros üvegház, napelemfűtéssel is megtalálható volt. Egy hajdani chilei vállalkozó hagyatéka.

Pár száz méterre a bejárattól ott volt a két ember. Ép egy félig összedőlt ház oldalánál húzták meg magukat.

Az angyal jelezte, hogy megvannak a célszemélyek, de mivel minden adást lehallgatnak, így nem volt meglepő, hogy a pillanatokon belül feltűnő menny seregével szemben, megjelentek a pokol erői is.

A két sereg harcra készen állta körül az emberpárt, akik egymást átölelve, a félelemtől és döbbenettől szinte mozdulni sem bírtak.

A két sereg vezetője kivált csapatának éléről és két oldalról megközelítette az embereket.

- Üdv néktek emberpár. – köszöntötte őket az angyal. – Néktek jutott az a dicső lehetőség, hogy eldöntsétek ki nyeri-e csatát?

Igen – erősítette meg a Démon mennydörgő hangján, aki, kicsit unottan dőlt a háromágú vasvillájára, amely nyele, olyan vastag volt, mint egy kisebb fa törzse. - A döntés a ti kezetekben van. – és unottan ásított egyet.

Az emberpár férfi tagja – alig múlhatott 20 éves meglepődve nézett rájuk.

- Mit csinálhatunk?

- Eldönthetitek, hogy ki nyerte meg a menny és pokol háborúját.  – mondta unottan. – Na, döntsetek gyorsan, mert mennék haza. Elnyúlt ez a háború. Több millió lelket kell kínoznunk, és következő ezer év sem lesz elég behozni a lemaradást.

- Ne olyan hevesen!  - szólt közbe az angyal – A döntésük. Meghatározza a jövőt.

- Milyen jövőt?! - ordította az ember. – Milyen jövőt?  A ti háborútok elpusztított mindent.

- Döncsé má-  vágata rá vicsorogva a démon. – Ha elpusztult, elpusztult. – az ember ijedten visszahúzódott.

- Igen, de ez a Ti hibátok. – vágta rá az Angyal vádaskodva.

- A miénk? Te hülye, nekünk ez nem állt érdekünkben? – széttárta karmos kezét – Most nézz itt szét nagy okos. Mi a fenét kezdjek ezzel a romhalmazzal? Mi a büdös fenét csináljunk ezzel?

- Ti akartátok elpusztítani Isten művét!

- Ostoba. mi is Isten műve vagyunk. Mi csak belerondítani akartunk. Ha elpusztítjuk, akkor mi is vele pusztulunk.

- Ez csak duma. A ti hibátok.

- Ja. – legyintett a démonvezér. - Mint Szodoma és Gomora. Azt se tudtuk, hogy ott van ez a két város. Épp tervezzük, hogy hogyan szálljunk meg embereket, meg hogyan kísértsünk, amikor megjelenik több ezer elkárhozott lélek, hogy őket ideküldték. Mi meg ott állunk, hogy most mi van? A vége az lett, hogy visszaküldtük őket két évig kísérteni, hogy az idő alatt felkészüljünk.

- A bűn városai voltak.

- Akkor ez meg a bűn bolygója?

Az angyal nem válaszolt, és rájuk telepedett a csend, amit végül is a démon tört meg, ahogy az emberekhez szólt.

- Döntsetek.

- Mire volt jó ez az egész háború? – kérdezte fáradtan az ember -  Még csak arra sem volt jó, hogy bebizonyítsátok, kinek van igaza.  Küzdelem, aminek számotokra nincs is tétje, de akikért folyt a küzdelem mind meghaltak.  Mi ketten maradtunk.

- Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, de most tényleg döntenetek kell. – mondta halkan az angyal.

- Mond: - fordult felé a férfi – Az úr minket tényleg a képmásához hasonlatosra teremett?

- Igen.

- Akkor a döntésem az, hogy pusztuljatok!

És mivel az embert, az Úr a saját képmására hasonlóra teremette meg, és ő adott neki lelket, így hatalma egy részét is átadta neki. Ez a hatalom kiterjedt a menny és pokol teremtményeire is, akik az ember döntése után a szó legszorosabb értelmében füsté váltak.

Majd a férfi megfogta a nő kezét és elindultak a kertészet az új paradicsom felé.

 

Szerző: Angel Wing  2012.03.10. 23:07 Szólj hozzá!

Címkék: chile teremtés démon angyal santiago

A TV stúdióban a hangulat a tetőfokára hágott!

A műsorvezető a nézők felé fordult és bejelentette a következő vendéget:

-          Hölgyeim és uraim! Következő vendégünk, olyan valaki lesz, akit rossz híre ellenére, vagy ép ezért mindannyin ismerhetünk. Legalábbis állítása szerint ő ismer mindannyiunkat, és ismeri még a legtitkosabb vágyainkat is.  Állítása szerint tud mindent rólunk, és egy soha vissza nem térő ajánlattal érkezik! Kérem, fogadják nagy tapssal a bolygó egyik legrégebbi lakóját, minden rossz forrását, a Televizó, a demokrácia, a választási rendszer, rock zene, és a csokoládé kitalálóját, magát az Ördögöt!

Az ördög hófehér öltönyben, és ingben, sötétkék nyakkendővel, fehér kalappal a fején, kifogástalan eleganciával, széles mosollyal érkezik a kamerák elé. Barátságosan üdvözlik egymást a műsorvetővel, majd kényelmesen elhelyezkedik a székben és ezt mondja.

-          Kedves barátom, köszönöm a remek felvezetést, de annyit had mondjak el a korrektség kedvéért, hogy ugyan a rock zenét hozzám kötik, de nem én találtam ki és a csokoládé kitalálásának jogát a menny magának követeli.

-          Ha jól tudom ezért pereskedtek már egy ideje.

-          Igen, így van, de szerintem rövidesen vége a pernek.

-          És mik a kilátásaid?

-          Nagyon jók, elvégre a bíróságokat és az ítélkezési rendszert, a jogorvoslatot is én találtam ki.

-          Mond, te sugalltad a törvényeket is?

-          Dehogy. Ennyi hülyeséget még nekem is komoly erőfeszítésembe kerülne megalkotni. Hidd el a törvényalkotóitok, sokkal kreatívabbak nálam.  Én több ezer éves tapasztalatom ellenére néhányukhoz képest csak gyenge kezdő vagyok. néha komolyan elcsodálkozom, honnan jönnek ezek az ötletek? Nekem soha nem jutnának ilyenek az eszembe.

-          Mond az emberi jogok nyilatkozata is tőled származik.

-          Ugyan már. – mondta nevetve az ördög – Csak gondolj bele: Hány országban láttad már, hogy ténylegesen ratifikálták az emberi jogokat? Gyakorlatilag egyikben sem Ha Én találtam volna ki, akkor már mindenütt ez lenne a módi.  De mivel nem én találtam ki ... Tudod a politikusok tudtukon kívül nekem dolgoznak és sorozatosan megsértik ezeket a jogokat.  De, hogy válaszoljak a kérdésedre. Semmi közöm sem volt hozzá. Ezt az emberek találták ki.

-          Hogyhogy a neked dolgoznak a politikusok?

-          Na, jó, nem adták el nekem a lelküket, legalábbis nem mindegyik, de az én malmomra hajtják a vizet.  Ennyi átkot, a kereszténység két ezer éve alatt nem sikerült elérnem, mint amit ők hoztak össze itt a földön az elmúlt 30 évben. Csak nézz meg egy üzemanyag áremelést. Egyébként pedig elég, ha pár tanácsadó az én ügynököm.  Ezek a tanácsadók profik.

-          Nagyon rossz a híred a sajtóban.  Nem gondoltál, hogy teszel ez ellen valamit?

-          Az igazat megvallva nem igazán értem, hogy mitől lenne rossz a hírem? Nem tudom, hogy Te milyen újságokat olvasol, de a helyzet az, hogy mindet az ellenőrzésem alatt tartom. Ahogy a Tv-ket és rádiókat, és az Internetet is. Ennek köszönhetően rengeteg követőm van, hiszen csak az megy ki, amit én engedélyezek. A média remek eszköz számomra. Csak nézz meg híradót.

-          Mond, a pszichológia, és pszichiátria mennyit ártott a működésednek?

-          Tessék? – nézett az ördög elkerekedett szemekkel, ténylegesen meglepődve a kérdésen.

-          Tehát a kérdésem az, hogy a pszichológia, és pszichiátria mennyit ártott a működésednek, mennyi lelket veszítettél e tudományok miatt?

Az ördög felkacagott, és jó fél percig nevetett.

-          Ezek mind az ÉN találmányaim. Gyakorlatilag ezeknek köszönhetjük a legnagyobb arányú növekedésünket.  Tudod sokáig komoly gondot jelentett nekem, hogy a mennynek komoly serege van, itt a földön pedig papok ezrei állnak a szolgálatában és mindig levadászták az ügynökeimet. Több ezer évre volt szükségem ahhoz, hogy megtegyem a megfelelő ellenlépéseket. De most gyakorlatilag a lemaradást 100 év alatt behoztuk – hála e két „tudománynak” .  Gondolj, csak bele nekik köszönhetően ott vagyunk mindenütt.

-           Mondj egy - két példát.

- Nos, ott van az oktatás: Alig 50 év alatt sikerül tökéletesen lezüllesztenünk azt. Kicsit kombináltuk az egészségüggyel, és olyan eszközöket dolgoztunk ki, mint a diszlexia, hiperaktivitás, figyelemhiány.

- Dehát ezek komoly gondok az oktatásban. Rengeteg gyermek szenved ezektől a problémáktól. Súlyos milliárdokat áldozunk ezek kezelésére.

- Ja, persze. Mára tényleg gonddá váltak. Remek munka volt.  Sokan bedőltek nekik, de a valóság az, hogy semmi alapjuk sincs.

- Azt mondod ezek a Te találmányaid, e tudomány művelői pedig a Te ügynökeid?

-Igen, és tényleg ott vannak mindenütt. Iskolákban, óvodákban, közintézményekben, kórházakban, minisztériumokban, a hadseregben, és még a legnagyobb konkurenciánknál, az egyházakban is. – mondta nevetve.

-          G ratulálok! De mond: mit csinált erre válaszlépésnek a menny?

-          Létre hozta a közösségi oldalakat.

-          Én azt hittem, hogy ezek az oldalak a Te ötletedből származnak.

-          Nézd ezek az oldalak valahogy jobban képesek arra hogy kommunikációba hozzák az embereket, nekem ez pedig nem célom. De ettől függetlenül - személy szerint én - csak ajánlani tudom.  Sőt létrehoztam az egyik közösségi oldalon egy profilt is. Nézd meg, lájkold.  Több rajongóm van, mint bárkinek.

-          Mi a helyzet az MLM rendszerekkel?

-          -Nos, ez megint csak a menny találmánya. Szerintem remek húzás volt, az embereknek képes lett volna egy tényleg passzív jövedelmet biztosítani a legtöbb rendszer, de szerencsére a nagy hálózat építésbe a mi ügynökeink is bekapcsolódtak, és nézd meg, hol tart ma a közmegítélésben  a legtöbb rendszer. De mivel nagyon megtetszett az ötlet, szeretném megragadni a lehetőséget, hogy bejelentsem, én is elindítom saját rendszeremet.

Hangja ünnepélyesebbé vált.

-          Alig használt és használt lelkekkel kereskedünk MLM rendszerben. Mi számít alig használt, vagy használt léleknek? Nos, minden olyan lélek, aki elérte a 18., az USA-ban 21. életévét. Regisztrálj most a lelketveszek.com-on és a Te lelked már is bekerül a rendszerbe. Ha hozol magaddal 3 főt, aki regisztrál, életed végig, kapsz havi 100 dollárt!
Ne félj! Ez nem pilótajáték, mivel a pénzt én irányítom, van bőven fedezet!

-          Köszönöm, hogy elfogadta meghívásunkat, további jó munkát kívánok…- majd büszkeségtől elfulló hangon hozzátette -  főnök!

Szerző: Angel Wing  2012.03.04. 12:59 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása