Az angyal lenyűgöző jelenség volt, ahogy felrohant a gránátvetővel a kezében az aluljáróból. Szárnyai, kicsit porosnak tűntek, bőr ruháján tépett szakadások voltak láthatóak. Ahogy felért a lépcső tetejére - mert így az angyal így akarta – egy heavy metal banda lassú intrója indult el. A többi angyal mindig is teátrálisnak tartotta ezért, de Ő szerette a metal zenét.

Megállt és szétnézett a romba dőlt Santiagón. A városban gyakorlatilag egy ház sem maradt éppen. Ahogy elindult a földön a menny és pokol háborúja, előbb a közel-kelet, majd Európa, Afrika, és sorban az összes többi kontinens a háború martaléka lett.  Az emberek nem nézték szívesen az apokalipszist, és főleg nem tétlenül. Így a legtöbb kontinensen a rombolást a nukleáris sugárzás tette fel az i-re a pontot.

Az élet a többi helyen gyakorlatilag megszűnt. Talán pár helyen még baktériumok megmaradtak, és most van pár milliárd évük, hogy bebizonyítsák Darwinnak volt igaza. Tehát még ez sem egy lejátszott meccs, mint ahogy itt Santiagóban sem, ahol a menny kémhálózatának jelentése szerint még található egy élő emberpár.

Nem messze mozgás támadt, és pár pokolivadék tűnt fel a romok között. A rémséges kinézetű lények kezükben durva kinézetű kézi fegyverekkel kapaszkodtak fel egy nagyobb romra, ahol könnyen észrevették az angyalt és rögtön rohamra indultak.

A metal intró zúzós ritmusra váltott. Az Angyal egy laza mozdulattal a csőbe ugrasztotta a megszentelt gránátot és csípőből tüzelt a közelgő rémek közé. A hatás leírhatatlan volt: A robbanás hatalmas fényjelenséggel bírt és a fénydárdák átjárták a gonosz lények testét, akik üvöltve fakultak ki ebből a valóságból.

Az angyal komor arccal újabb lövedéket ugratott a csőbe, de többen nem jöttek. Így hát neki lódult. Meg kell találnia az embereket. Ők eldönthetik a háborút.

Chile hajdani fővárosa impozáns látvány lehetett, ahogy a hegyek körülvették, de most ez sem volt más csak egy halom rom. Egy halom rom, amiben valahol ott van az utolsó emberpár.

Az angyal neki futott és felemelkedett és nagy szárnycsapásokkal jó 20 méteres magasságba emelkedett.  Nem sokára feltűnt pár szárnyas démon, akik üldözőbe vették, de nem tudták tartani a tempót.  A zene közben Wagnerre váltott és az angyal csak úgy a szórakozás kedvéért hátralőtt a gránátvetőből. A lövedék - mivel áldott volt, természetesen talált.

Egy ember számára érdekes lett volna, hogy akár angyal, akár a pokol egy teremtménye pusztul el, nem hagy látványos nyomot.  Pusztán egy füstfelhőben megsemmisülnek.

Persze ez takaros, meg praktikus, sehol semmi vér, holttestek, de a valóság az, hogy e lények testét éteri anyag alkotja. A bennük lévő tudat nem semmisül meg.  Így meg ez az egész valahol nem igazságos, hisz, a lények megmaradnak, az emberiség meg kipusztul, de hát az eszme fontosabb, mint az ember.

Mondjuk, egész addig nem volt fontos, míg a faj két egyedre nem redukálódott le, de végül is ez részletkérdés.

Az angyal a külváros felé ért, egy hajdani kertészet felé, amely sérülés nélkül átvészelte a pusztítást.

A kertészetben nagyon szép veteményesek, gyümölcsösök, és egy kis magánállatkert és egy takaros üvegház, napelemfűtéssel is megtalálható volt. Egy hajdani chilei vállalkozó hagyatéka.

Pár száz méterre a bejárattól ott volt a két ember. Ép egy félig összedőlt ház oldalánál húzták meg magukat.

Az angyal jelezte, hogy megvannak a célszemélyek, de mivel minden adást lehallgatnak, így nem volt meglepő, hogy a pillanatokon belül feltűnő menny seregével szemben, megjelentek a pokol erői is.

A két sereg harcra készen állta körül az emberpárt, akik egymást átölelve, a félelemtől és döbbenettől szinte mozdulni sem bírtak.

A két sereg vezetője kivált csapatának éléről és két oldalról megközelítette az embereket.

- Üdv néktek emberpár. – köszöntötte őket az angyal. – Néktek jutott az a dicső lehetőség, hogy eldöntsétek ki nyeri-e csatát?

- Igen – erősítette meg a Démon mennydörgő hangján, aki, kicsit unottan dőlt a háromágú vasvillájára, amely nyele, olyan vastag volt, mint egy kisebb fa törzse. - A döntés a ti kezetekben van. – és unottan ásított egyet.

Az emberpár férfi tagja – alig múlhatott 20 éves meglepődve nézett rájuk.

- Mit csinálhatunk?

- Eldönthetitek, hogy ki nyerte meg a menny és pokol háborúját.  – mondta unottan. – Na, döntsetek gyorsan, mert mennék haza. Elnyúlt ez a háború. Több millió lelket kell kínoznunk, és következő ezer év sem lesz elég behozni a lemaradást.

- Ne olyan hevesen!  - szólt közbe az angyal – A döntésük. Meghatározza a jövőt.

- Milyen jövőt?! - ordította az ember. – Milyen jövőt?  A ti háborútok elpusztított mindent.

- Döncsé má-  vágata rá vicsorogva a démon. – Ha elpusztult, elpusztult. – az ember ijedten visszahúzódott.

- Igen, de ez a Ti hibátok. – vágta rá az Angyal vádaskodva.

- A miénk? Te hülye, nekünk ez nem állt érdekünkben? – széttárta karmos kezét – Most nézz itt szét nagy okos. Mi a fenét kezdjek ezzel a romhalmazzal? Mi a büdös fenét csináljunk ezzel?

- Ti akartátok elpusztítani Isten művét!

- Ostoba. mi is Isten műve vagyunk. Mi csak belerondítani akartunk. Ha elpusztítjuk, akkor mi is vele pusztulunk.

- Ez csak duma. A ti hibátok.

- Ja. – legyintett a démonvezér. - Mint Szodoma és Gomora. Azt se tudtuk, hogy ott van ez a két város. Épp tervezzük, hogy hogyan szálljunk meg embereket, meg hogyan kísértsünk, amikor megjelenik több ezer elkárhozott lélek, hogy őket ideküldték. Mi meg ott állunk, hogy most mi van? A vége az lett, hogy visszaküldtük őket két évig kísérteni, hogy az idő alatt felkészüljünk.

- A bűn városai voltak.

- Akkor ez meg a bűn bolygója?

Az angyal nem válaszolt, és rájuk telepedett a csend, amit végül is a démon tört meg, ahogy az emberekhez szólt.

- Döntsetek.

- Mire volt jó ez az egész háború? – kérdezte fáradtan az ember -  Még csak arra sem volt jó, hogy bebizonyítsátok, kinek van igaza.  Küzdelem, aminek számotokra nincs is tétje, de akikért folyt a küzdelem mind meghaltak.  Mi ketten maradtunk.

- Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, de most tényleg döntenetek kell. – mondta halkan az angyal.

- Mond: - fordult felé a férfi – Az úr minket tényleg a képmásához hasonlatosra teremett?

- Igen.

- Akkor a döntésem az, hogy pusztuljatok!

És mivel az embert, az Úr a saját képmására hasonlóra teremette meg, és ő adott neki lelket, így hatalma egy részét is átadta neki. Ez a hatalom kiterjedt a menny és pokol teremtményeire is, akik az ember döntése után a szó legszorosabb értelmében füsté váltak.

Majd a férfi megfogta a nő kezét és elindultak a kertészet az új paradicsom felé.