Doa kilépett a kunyhóból és köszöntötte nap testvért. Megköszönte neki, hogy ismét eljött és elűzte az éjszakát, és, megköszönte, hogy felmelegíti a földet. Szeretettel nézet szét kunyhója ajtajából, kicsiny falújára. Nemsokára jön az eső és akkor vége a száraz időszaknak, megint lesz élelem bőven. Lesz mit ennie a gyermekeknek.
Rámosolygott a reggeli napra amikor átdöfte a lándzsa a mellkasát. A lándzsa elégé széles volt ahhoz, hogy széthasítsa a mellkasát és a szívét. Pillanatokon belül meghalt. Kicsit sötétebb bőrű, vad, fenyegető színekkel kifestett emberek rohanták le a falút. A falu nem volt felkészülve az ellenállásra, meglepetésszerűen érkezett a támadás.
A támadók végeztek a férfiakkal, a gyerek közül a nagyobbakkal végeztek, a kicsiket összeterelték. A nőket pedig szétosztották egymás között, ágyasnak szolgának, kinézet és kor alapján...
Mugaba 50 évet élt meg. Bölcs vezető volt. Sok sikeres támadást hajtott végre. Emlékezett az első csatájára, jó 35 éve. Akkor ölt először embert. Egy kis védtelen falút rohantak le, és ő lesből a falú egyik férfijának a mellkasába dobta a lándzsáját.
Ma megint harc lesz. A fehér emberek ellen mennek.
Kemény csata lesz, mert a fehér ember jól felszerelt, és sokan vannak. Persze egyben nevetségesek is, hiszen nem ismerik a vadont. Vezető nélkül eltévednek, nem tudják miket lehet enni, de népének ellenségei közül mindig tudnak toborozni vezetőket.
De a mai nap kiűzik őket. Ezért vezeti embereit a harcmezőre.
A fehér emberek felsorakoztak ők pedig elkezdtek feléjük rohanni. Mugaba öreg volt, de nem sokat veszített tartásából és erejéből. Az élen rohant. Elhajította lándzsáját, egy fiatal, szőke férfi felé, aki egy botszerű valamit tartott felé. A bot durranó hangot adott ki magából, és Mugaba homlokán egy lyuk született, a fejének hátulja pedig szétrobbant...
Hans felriadt. Megint álmodott. Sok évvel ezelőtt történt, de még mindig kísérti az eset. Ő akkor kalandokat keresett és az Angolok zsoldjába állt. Lemészárolták a Zulukat. Falujukat felégették, asszonyaikat megbecstelenítették. Nem kíméltek senkit. Vezetőik szabályokat hoztak a bennszülöttek számára, de ezek a szabályok csak rontottak az életkörülményeiken. Amíg Afrikában élt csak nézte, hogy a feketéket nem veszik ember számba. De ez az ő gyomrának sok volt és visszaköltözött Németországba. Igyekezett becsületesen élni, tisztességesen és így öregedett meg. Nemsokára 90 éves lesz, és háború ide, háború oda, jól tartja magát. Már az elején látta, hogy Hitlerrel gond lesz, és az az ember nem jó a világ számára, de inkább hallgatott. Most már késő, A harcok már az utcákon zajlanak, ő pedig lent gubbaszt az óvóhelyen, főleg nőkkel és gyerekekkel.
Nemsokára az óvóhely ajtaja feltárult és berontottak az oroszok. Korát meghazudtolva óvón állt az oroszok és bujdokolók közzé. Büszkén állt velük szemben, és büszkén hallt meg, mikor egy dobtáras gépfegyverből három lövedék felszaggatta mellkasát. Az orosz katonák vigyorogva, kiéhezve gázoltak át vérző testén a menekültek felé...
Vlagyimir ezredes Kabul utcáin vágtatott végig tankjaival. Felszántották a város útjait. Az Afgánok elbújtak előlük. Jobb is gondolta, mert ezek a fiúk csak kicsit tisztességesebbek, mint amilyenek ők voltak Berlin ostromakor. Ő sem fogta vissza magát. Sok embert ölt meg, és sok embert képzett ki, és küldött a halálba. És semmit nem bánt meg.
Illetve..
Egy idős öregembert, aki büszkén állt eléjük egy óvóhelyen Berlin ostromakor, hogy ne bántsák a nőket. Ő pedig egy rövid sorozattal a pokolra küldte. Igazából ezt sem bánta meg, de nyomott hagyott benne.
Most pedig itt van egy másik pokol. Kabul.
Pedig szép város volt ez. Korábban járt itt.
Azóta az olyan helyzetek elkerülése végett kidolgozták az alapvető emberi jogokat, de a katonáit nem terheli ilyen baromságokkal. Háború az háború. A háborúban meghalnak az emberek, és a van aki győz, van akit legyőznek.
Tankja egy szűkebb utcába fordult, és későn vették észre a mozgást a tetőn. A molotov koktél csörömpölve tört szét a páncélon, és pillanatokon belül lángba borította a gépet. A tank személyzete örült tempóban hagyta el a gépet, de kint az Afgánok várták őket, és egyszerűen agyonverték őket. Vlagyimir ezredest, azonban nem verték agyon. Legalábbis nem azonnal, de így járt rosszabbul...
Maruf szerette Bagdadot, annak ellenére, hogy az ország, már nagyon sok éve háborúban állt. Előbb Irán, most meg a szövetséges erők, élükön Amerikával. Kamasz korában jött ide, mikor Kabult megszállták az oroszok. Kemény idők voltak. Utcai harcok, sokszor házról házra, és az ellenség létszáma napról napra nőtt. Az elején még ellenálltak, de hamar szétesett az ellenállás. Ő 15 évesen szervezett egy csapatot, egy tankot egy sikátorban ki is égettek, a katonákat, köztük egy tisztet, megkínoztak, és agyon vertek. A testeket kitették egy piacra. A megtorlás pedig minden képzeletüket felül múlta. Elmenekült. Meg sem állt Bagdadig.
Most itt is háború van. Bombáznak, be nagyon célzottan, de ettől valahogy még félelmetesebb az egész. Ő most nem katona, csak egy apa, aki félti a családját. Félti a fiait, lányait.
Kezében fegyverrel menekülnek a házukból. A fegyver Bagdadban szükséges használati tárgy, enélkül elképzelhetetlen az önvédelem.
Ép egy utcán vezeti át családját, mikor az Amerikaiak kiszúrják őket. Kiabálnak valamit de nem ismerte a szavakat és megpróbál elbújni. Biztosan az Amcsik sem jobbak az oroszoknál. Biztos, hogy nem jobbak, hiszen lőnek rá, alig tudott fedezék mögé ugrani. Valamit bedobtak a fedezéke mögé. Biztosan gránát. Kétségbe esetten próbál neki rugaszkodni, de a gránát robban. A repeszek hihetetlen sebességgel fúródnak a testébe, és szaggatják darabokra...
Williams kétségbe esetten nézett az égre. Felkelt a nap és az óriási űrhajó még mindig ott lebegett a város fölött. Pont úgy mint valami kicseszett sci-fi filmben.
A föld invázió alatt állt.
„Föld lakók nem békével jöttünk. Szüntessétek be az ellenállást. Erősebbek vagyunk.”
Az biztos, hiszen az atombomba sem ártott a gépeiknek. Kipróbálták. Azóta Párizsnak vége. Visszalőttek.
Ő pedig most itt van az ENSZ küldöttséggel, mint hadászati szakértő, pedig ő csak pár napot volt háborúban, és ott is csak egy gránátot hajított el, ami megölt egy embert, akinél fegyver volt, és hiába szólították fel, nem tette le. Mint kiderült a fickó csak a családját próbálta védeni, menekíteni. Őt pedig bíróságra cibálták, de nem ítélték el. Viszont a seregből egy életre elege lett.
Saját magát inkább technikai embernek tartotta, de most úgy érzi kudarcot vallott.
Az idegenek elég emberszerűek voltak, és egyik fő céljuk a terjeszkedés mellett fajuk génállományának felfrissítse.
Ma reggelig adtak határidőt, ők pedig késtek a válasszal. Így nem lepődött meg, mikor az ENSZ épületébe becsapódott a fénysugár, de azt már nem látta, hogy az azt követő robbanás egy harminc km sugarú körben letarolt mindent...
Az inváziós sereg vezetője elégedetlen volt. Ez egy őrült bolygó, sok ellenállásra számíthat, az ő fajának elnyomói pedig szigorú nép, jóval fejlettebb technológiával, akiknek nem okoz sem gondot, sem lelkiismeret furdalást, hogy elpusztítsák fajának valamelyik, vagy akár összes bolygóját, mint már ahogy ezt korábban is megtették. A kiadott számokat pedig hozni kell...
SOSEM LESZ VÉGE?
